Abydos Gate Abydos Gate Abydos Gate
Címoldal Fórum Vendégkönyv Hírek Letöltés Kérdőív E-mail Frissítések Linkek GYIK


Asgardok a mitológiában
Írta: Nováki Ákos Tamás (Platschu)

FREY

Óizlandi írásban neve Freyr, ami azt jelenti, hogy "úr". A vánok közé tartozó isten a skandináv mitológiában, a növényzet, a termés, a gazdagság és béke megszemélyesítője. Adamus Bremensis közli, hogy Uppsalában (Svédország) a pogány kultuszkertben állott Frey temploma a szobrával, amely a phallikus kultusz jegyében készült. Ez egyébként jellemző vonása a termékenységistenek ábrázolásában. Az óskandináv irodalmi forrásokban Frey Njörd fia és Freyja fivére. Kettejük között vérfertőzéses kapcsolat alakult ki. Amikor (az áz-ván háború után) túszként az ázok közé került (a Próza-Edda már az áz-istenek közé sorolja). Frey Gerd istennő férje lett, aki Frey szolgájának, Szkirnirnek ("tündöklő") kezében Frey kardjával elmondott, fenyegető varázsigéje hatására adta beleegyezését a házasságba. Nem kizárt dolog, hogy Gerd a földistennő egyik változata, s így az évszakonkénti kultikus nászról van szó. Amikor Freyt megfosztják kardjától, ez talán rituális "békeszeretét" jelzi. A Próza-Edda említi, hogy Frey kardját vesztvén, Beli óriást egy rénszarvas szarvával öli meg. A világ végét megelező utolsó csatában (Ragnarök) Frey, a Veres Edda-beli Voluspa szerint, Szurt óriással vív párviadalt. Frey kultuszában áldozati állatként ló (csődör) és vadkan szerepelt (vö. Azzal, hogy az einherják is újra és újra feléledő vadkannal táplálkoznak). Freyé volt a csodálatos vadkan, Gullinburszti ("aranysöréjű") vagy Slindrugtanni, amit meg is lovagol, amikor Baldr temetésére megy. A Próza-Eddában Gullinbursztit a törpék (dvergek) készítették, az istenek más kincsével együtt. Frey másik attribútuma (ezt is törpék készítették) a Szkidbladnir ("vékony deszkákból összeépített") csodálatos hajó, amely mindig kap hátszelet, s belefér akárhány vitéz, használat után összehajtogatható, mint egy kendő.
Egyes skandináv kutatók (A. Olrik és néhányan mások) Frey kultuszával hozzák összefüggésbe, hogy a bronzkori skandináv kultúrában jelképesen miniatűr kis csónakokat áldoztak Veralden-olmaj istennek a lapp törzsek. Ez rokonságot mutat Frey és Njörd között, aki a tengerhajózás pártfogója volt. Frey Ingvi-Frey néven (talán a Tacitusnál említett ingveonok névadó hőse) szerepel az Yngling-sagában, mint svéd király, az Yngling királyi ház őse. Ebben a genelógiai sagában esetleg a konungok archaikus szakralizációjának nyomai maradtak fenn, mert varázseszközökkel biztosították népük felvirágzását. Ugyanitt arról is értesülünk, hogy Frey (Ingvi-Frey) uralkodásának idején gazdag termés volt. Freyt titokban temették el egy kurgánba, amelyből később három éven át egymás után arany, ezüst és vas került elő. A monda szerint Frey uralkodása alatt kezdődött a tartós béke ("Fródi (Frothi) békéje"). Valószínű, hogy Frey és Fródi egyazon személy. Saxo Grammaticus a Gesta Danorumban beszél Froto királyról, akit halála után három éven keresztül hurcoltak szekéren, hogy gazdag termés legyen és az emberek között ne arasson a halál. A Próza-Eddában van egy történet arról, hogy ért véget "Fródi békéje". Fródi dán királynak volt egy malma, a Grotti, ami mindent őrölt, amit csak gazdája akart. Svédországban, Fjöllnir konungtól kapott Fródi két rabszolganőt (Fenja és Menja), s ezek aranyat, békét és boldogságot őröltek neki. Mivel azonban pihenni nem hagyta őket, hadat is őröltek Fródi ellen. Megjelent egy Mysingr nevü tengeri viking vezér és megölte Fródit. A két rabszolganő Mysingrnek sót őrölt a hajójára addig, míg a hajó el nem süllyedt és ettől lett sós a tenger vize. A Grotti csodamalomnak eredeti párhuzama a finn mitológia és eposz Szampója.

HEIMDALL

Heimdall (óizlandi nyelven Heimdallr) isten a skandináv mitológiában az Ázok közül való. "Az ázok között legfényesebbnek" mondják, aki a "vánokhoz hasonlóan előre látja a jövendőt". Epitetonjai "aranyszarvú" és "aranyfogú" (Gullianti). Lova "aranysörényű". Heimdall az "istenek őre" (Ld. Verses Edda), "kilenc nővér fia", "kilenc anya gyermeke". A források Ódin fiának mondják. Lakóhelye a Himinbjörg ("éghegyek"), s ezt a Próza-Edda a Bifröszt hídjához helyezi, amely az eget köti össze a földdel. Mint az istenek őre, nevezetes éles hallásáról és látásáról. Hallása (más változatban szarva), mint a Verses Eddában lévő Voluspában megtudjuk, az Yggdraszil világfa tövében van elrejtve, talán ugyanott ahol Ódin szeme van rejtve. Mielőtt vége lenne a világnak (Ragnarök) megfújja a Gjallarhornt ("erős hangú tülköt") és utolsó csatára szólítja fel az isteneket. A Grímmir-ének (Verses Edda) tudatja, hogy Heimdall mézet iszik (a Próza-Eddában a Gjallarhorn szarvából Mímir a bölcsesség forrásának titokzatos ura issza a mézet). A skáldikus kenningekben (talányokban) a kardot Heimdall fejének, a fejet Heimdall karjának nevezik. Ulv Uggason skáld említést tesz egy viadalról, amelyet Heimdall és Loki vívott (fóka alakját magukra öltve) Freyja kincséért, a Bríszingamenért Szingasztein szirtjénél. A világvégét megelőző csatában Heimdall és Loki újra megküzd egymással és kölcsönösen megölik egymást. A Voluspá első strófájában az embereket Heimdall fiainak mondják, s a Ríg-ének (Verses Edda) eddikus stílusú vers prózai bevezetésében Heimdall azonos Riggel, az ősatyával és kultúrhérosszal, aki nemzetségalapító őse volt a három társadalmi csoportnak: a konung-, szabadparaszt- és rabszolgarendnek.Mivel azonban Ríg a rúnákat is jól ismerő zarándok, R. Meissner és néhán kutató kételkedik benne, hogy Ríg és Heimdall eredetileg is ugyanazon személy lett volna, Rígben inkább Ódint kell látnunk.

Heimdall alakja nehezen értelmezhető, mivel nagyon töredékesek a rá vonatkozó információk és nincs összefüggő mítosza. A 19. Századi kutatók Heimdallt a "legfényesebb istent" a szivárvány (a Tejút, az égboltozat, a hajnal) megszemélyesítőjének (vagy nap-, illetve holdistnnek) tekintették. Hasonlatosak Krisztushoz és Mihály arkangyalhoz (kürtöl-harsonázik) vagy különféle állat alakú démonokhoz, mint akinek szarva van (kecske) vagy felfogható őrnek (kakas) vagy fa szellemének (harkály). Kísérlet történt arra is, hogy Heimdallt, mint a "kezdet istenét" összevessék Lokival, mint a "vég istenével" illetve azonosítsák valamelyik másik skandináv istenel, Tórral, Vidarral, Freyjel. Az újabb keletű magyarázatok között figyelmet érdemel az, amelyekben a Heimdall szót a "világfának" értelmezik. Heimdallban a világfa vagy a világoszlop megszemélyesítését látja. A "kilenc anya" Pipping szerint a "kilenc világ". Schröder Heimdallt az indoiráni Mitrával és a jakut Fehér Ifjúval hozta párhuzamba, míg Grönbeck szerint Heimdall őristen, aki az indiai Varunához hasonlóan a kultikus ünnepek szentségén őrködik. Gyermekei a kultikus közösséget jelentik. "Kilenc anjya" a kilenc rituális aktust, "szarva kürtje" a rituális zenét. Ohlmarks modern filológiai eszközökkel újra feltámasztja a szoláris értelemzést: a bríszingamen, amelyért Heimdall és Loki vetélkedik, a Nap képletes megfogalmazása. A napisten a tengerből születik, kilenc anyja a hullámok és egyben a Napot fogant tenger terhességének a hónapjai. Az ősök (Ríg) állítólag mind napistenek, Heimdall kardja a napsugarak, míg szarva a Nap-szimbólum (mint ódin szeme is). Leghihetőbb magyarázatnak az tűnik, amely Heimdallban az istenek őrét és a világfa őrizőjét látja, s őt magát a világfa antropomorf megszemélyesítésének tekinti. A világfához kapcsolódó szálak magyarázatot adnak a Heimdall hallása (szarva) és Ódin szeme között meglévő párhuzamra. Nem kizárt dolog, hogy Heimdall szarva (a kard és a fej talányra vonatkozó kenning fényében) és "aranyszarvú" mellékneve utal zoomorf megjelenési formájára. A világfához kapcsolódik a kultikus közösség is, s valószínüleg ebből ered, hogy ősatyának tartják Heimdall t. Nem elképzelhetetlen egy további szoláris jelképsor sem. A világvége előtt lürtjét megfúvó Heimdall valószínüleg keresztény hatásnak köszönheti létét.

/ Forrás : Mitológiai Enciklopédia (Gondolat kiadó) /

ÓDIN

Ódin a főisten a skandináv mitológiában, megfelel a nyugati német Wotannak (Wodannak). Az Ódin-Wodan név etimológiailag a lelkesültségre, költői ihletre, sámánhitre utal. Ugyanez az értelme az óizlandi Ódr, a gót wops ("dühöngő"), a latin wates ("költő, látnok") szónak. Tacitus (i. sz. 1. század) Wodant a római Mercurius néven írja le, a hétnek ugyanez a napja kapcsolódik mindkettőjük nevéhez (Germánia, IX. Fejezet). A 6-8. századból különböző leletekben maradtak fenn olyan feliratok, amelyekben Ódin és Wodan neve szerepel. A Második merseburgi ráolvasásban (lovak sántasága ellen, lejegyezték 10. században) Wodan a főszereplő, a mágikus erő megtestesülése. Vannak adatok Wodan tiszteletére a frankok, szászok, angolok, vandálok, gótok körében. Paulus Diaconus (8. század) a Historia Longobardorumban leírja, hogy a vinilek a vandálok ellen vívott csata előtt Wodan feleségéhez, Frijához (ld. Frigg), a vandálok ugyanakkor magához Wodanhoz könyörögtek győzelemért. Wodan a győzelmet annak jósolta, akit elsőként lát meg a harcmezőn. A vinilek voltak azok, Wodan feleségének tanácsára hajukat szakállként előrekötötték (a "longobard" név magyarázata - hosszú szakállúak). Ódinnak és Friggnek a kedvelt nép miatt kirobbant vitájáról beszámol a Grimmir-ének (Verses Edda) a bevezető részben. Kései német legendákban Ódin a rémek (az elesett vitézek lelkei) vezetője (ez a motívum, mint azt O. Höffler meggyőzően kimutatta, a germánok titkos férfiszövetségeinek köréből ered).
Úgy tűnik, eredetét tekintve Wodan khtonikus démon, a hadi szövetségek és a katonai avatási szertartások pártfogója, varázslóisten (sámán). Tiuval (ld. Tyr) és Donarral (ld. Tór) ellentétben, akiknek határozott megfelelői vannak az indoeurópai mitológiai rendszerben, Wodan-Ódin eleinte nem volt tagja az istenek égi panteonjának. Ez természetesen nem teszi megalapozatlanná, hogy az indiai Varuna istenhez hasonlítsuk (mint aki az égi isten sötét lényét fejezi ki), vagy "jellemét" tekintve Rudrához, a kelta Lughoz. Egyébként hasonlóan közeli párhuzamnak tekinthetjük a finn Vainamöinent. Végső soron (de korántsem a kezdet kezdetén) Wodan-Ódin a szellemi hatalmat és a bölcsességet kezdte képviselni, mint első funkciót az isteni hármas funkciókú rendszerében (a másik két funkció a katonai erő és a gazdasági-termékenység), amelyet G. Dumézil az indoeurópai mitológiák jellegzetes rendszerének tekint.
Wodan-Ódinnak égi és főistenné válása nemcsak a katonai szövetségek megerősődésével és a katonai kíséretet pártfogoló istenség jelentőségének fokozódásával függ össze (még arra is történt szimplifikáló kísérlet, hogy Ódint "arisztokrata" istennek - mintegy hadvezérnek az istenek között - állítsák be, szemben a "parasztisten" Tórral), hanem azzal is, hogy részekre bomlott az eredeti túlvilág-elképzelés, s a kiválasztottak, a csatákban elesett bátor vitézek külön túlvilágot kapnak az égben. Ennek a "katonamennyországnak" (ld. Valhöll) az "ura", Ódin lett a legjelentősebb égi isten, jelentősen háttérbe szorította Tryt is, Tórt is mind ég-, mind hadisten-funkciójában. Valószínüleg a Skandináv-félszigeten fejeződött be az a folyamat, amelynek során Ódin égi főistenné alakult. Jelentős a nevével kapcsolatos helynévanyag (főleg vizek, hegyek neve). Igaz, ha a bronzkori skandináv sziklarajzok mai magyarázatából indulunk ki, a bronzkorban itt még nem volt jól megfogható megfelelője Ódinnak.
A skandináv mitológia ránk maradt emlékeiben Ódin a skandináv panteon főistene, az első és a fő az ázok közül. Búr fia, akárcsak két fivére Vili és Vé. Anyja Besztla, Böltorn óriásnak a lánya. Ódin felesége Frigg. Ódin az atyja minden más istennek az ázok nemzetségéből. Ódin és Frigg házasságából született Baldr, Rinddel és Griddel létesített szerelmi kapcsolatából Vali (Ali) és Vidar. Tórt is Ódin fiának tartják. Ódinnak számos neve és megszólítása van: Alfödr ("mindenek atyja"), Hár ("magas(ságos)"), Ygg ("rettenetes"), Grimnir ("álarc alatt rejtőző"), Hroft, Herian ("vitéz", az einherják feje), Hárbard ("ősz szakáll"), Hnikar ("viszálykeltő"). E nevek felsorolása a Verses Eddában illetve a Grimmir-énekben is megtalálható. Ázgárdban lakik, ezüstfedelű égi lakásban, amelynek Válaszkjálf vagy Hlidszjálf (Hlidsheim) a neve, s itt Hlidszkjálf nevű trónján ül.
Északon is megőrizte khtonikus démoni vonásait, alvilági állatok: hollók és farkasok szolgálják Ismerjük pl. hollóinak a nevét: Hugin és Munin; "gondolkodó" és "emlékező", farkasainak a neve Geri és Freki, "éhes" és "falánk". Ódin a Valhöllben hússal táplálja őket. Khtonikus vonásai vannak nyolclábú lovának, Szleipnirnek (""csúszó"" is, amelyen Ódin fia, Hermod a Hélbe, a holtak birodalmába lovagol. Ódin maga félszemű (sőt egyes epitheonjai szerint teljesen vak), kék köpenyben és homlokába húzott, széles karimájú kalapban jár. A holtak égi birodalmában vannak a csatákban elesett vitézek, akik hadát alkotják. Ódinnak engedelmeskednek a harcias valkűrök, akik parancsára győzelmet és vereséget osztogatnak a csatákban. Ódin a háború és a hivatásos hadak istene, szemben Tórral, aki inkább a felfegyverzett nép istene. Ódin a győzelem és vereség kiosztója (a katonasors meghatározója), a hősök (köztük Szigmund és Szigurd) pártfogója, a háborús viszályok keltője. Valószínüleg ő kezdeményezte az első háborút (az ázok és vánok között). Ódin veti dárdáját a vánok hadába. A dárda, a soha célt nem tévesztő Gungnir, a katonai hatalom és a hadi mágia jelképe, Ódin állandó attribútuma.
Ódin, mint a hadi avatási és áldozati szertartások (különösen a dárdával átdöfés és a felakasztás formájában végzett szertartások) pártfogója, valószínüleg rejtetten vétkes ifjú fiának, Baldrnak a "rituális" halálában. Baldr gyilkosa, Hödr ugyanis valószínüleg magának Ódinnak az egyik megjelenési alakja; részben Ódin alteregója a csínytevő Loki is, aki a fagyöngyvesszőt Hödr kezébe nyomja. Ódin lobbantja ki a viszályt a két konung, Högni és Hedni között, amelynek oka az, hogy Hedin elrabolta Högni Hilde nevü leányát. Hilde atyja és férje vitézeik élén megküzdenek egymással, egyik megöli a másikat, éjszaka Hilde feltámasztja őket, hogy ismét fegyvert fogjanak egymás ellen. Az ún. hjadningoknak ez a csatája (Hjadningavig) emlékeztet Ódin vitézeinek, az einherjáknak a csatájára, ők is küzdenek, meghalnak és új küzdelmekre támadnak fel.
Ódin önmagát áldozza fel, amikor saját kopjájával átdöfi magát és kilenc napig függ az Yggdraszil világfán, majd szomját anyai nagyapjának, Böltorn óriásnak kezéből oltja a szent mézzel és megkapja tőle a bölcsességet jelentő rúnákat. Ódinnak ezt az "önfeláldozását" a Verses Eddában a Fenséges beszéde írja le, s az avatás nem annyira katonai, mint inkább sámánszertartás. Az első sámán avatási rítusnak mítosza ez. Hasonló történettel a Grimnir-énekben találkozhatunk: Ódint a zarándok Grimnir álruhájában foglyul ejti ki Gejrröd konung, két máglya között nyolc napon át gyötri, míg az ifjú Agnar inni nem ad neki. Ódin ezt követően jövendölésben fog és Gejrrödöt arra készteti, hogy kardjába dőljön. Ódin sámáni vonásai különösen kiterebélyesednek északon, feltehetően részint a finn-lapp etnokultúrális környezet hatására. Sámánisztikus jellegű Ódin útja a Hélbe, ahol felébreszti a halálos mély álomban alvó völvát (jósnőt) és kifaggatja az istenek sorsáról (Verses Edda, A Jósnő jövendölése, Baldr álmai). A sámánnak istenek és emberek közötti közvetítő szerepe Ódinban az egyes világokat összekötő világfával teremt kapcsolatot. Ennek a világfának Yggdraszil a neve, ami betű szerint azt jelenti, Ygg lova (vagyis Ódin lova). Ódin a varázslás és a varázsformulák (galdur) atyja, a varázserejű rúnák birtokosa, a bölcsesség istene. Bölcsességét részben sámánrévületnek és a révületet kiváltó sámánméznek köszönheti, amelyet néha egyenesen a Költészet Mézének neveznek. Ezt a mézet Ódin az óriásoktól szerezte meg. Ebből fakadóan Ódin a költészet istene is, a skáldok patrónusa. A Jósnő Jövendöléseiben van egy utalás, hogy Ódin a szemét adta Mimír óriásnak a mézforrásban meglevő bölcsességéért. Igaz, ugyanakkor Mimir is iszik mézet abból a forrásból, amelyben el van rejtve Ódin szeme, így tehát úgy is felfoghatjuk, hogy Ódin szeme is forrása a bölcsességnek. Ódin tanácskozik a bölcs Mimir halott fejével. Így a bölcsesség bizonyos fokig mintha khtonikus erőkhöz kapcsolódna, mivel birtokolói a halott Mimir, a halálmély álomból ébresztett völva, s maga Ódin, miután kiállta a halálpróbát a fán függve vagy a máglyák között. Csakhogy Ódin bölcsességében nemcsak eksztatikus (sámáni), hanem szigorúan intellektuális elemek is vannak. Ódin isteni tul, vagyis a rúnák, hagyományok, mitikus katalógusok ismerője, pap. A Fenséges beszédében a "tul trónszékéről" mond jövendőt. Amikor bölcsességében vetélkedik a legbölcsebb óriással, Vaftrúdnirrel, legyőzi őt. A gnó,ák és tanmondások (az életbölcsesség szabályai) a Verses Eddában többnyire Ódin mondásai formájában vannak összegyűjtve (a Fenséges beszéde, Grimnir-ének), vagy Ódin és Vaftrúdnir, Ódin és a völva párbeszédében fogalmazódnak meg.
Ódin az ész megtestesülése, de a sámán-"intuicióval", mágikus művészettel, ravaszsággal és ármányosságával párosult éséz. A Verses Eddában (Hárbárd-ének) Ódin okos és rosszindulatű gúnymester, aki kicsúfolja az együgyű óriást, Tórt, aki a folyó túlpartján áll, s így nem jelent veszélyt Ódin számára (Ódin Hárbárdnak öltözve megtagadja, hogy átvigye Tórt a folyón). A ravaszság és sunyiság különbözteti őt meg Tórtól, s teremt rokonságot közte és Loki között. Ódin bujtogatására rabolja el Loki a Bríszingament Freyjától. Bur több fiával együtt Ódin közreműködik a föld felemelésében s Midgard berendezésében, mint az ázok triászának egyik tagja (Hönirrel és Lódurral közösen), rátalál és életre kelti az első emberek fából faragott prototípusát (Askr és Embla). Részt vesz tehát a kozmo- és antropogenezisben, a világ- és emberteremtésben, de ezenkívül kultúrhős is, aki megszerzi a költészet mézét. A Próza-Edda beszámol egy lovaglási versenyről Ódin és Hrungnir óriás között, meg Andvari törpe kincsének megszerzéséről (Lokival és Hönirrel közösen). A világvége előtt vívott utolsó csatában (Ragnarök) Ódin Fenfir farkassal küzd meg, s marad alul ebben a párviadalban (a farkas felfalja Ódint). Fia, Vidar áll ezért bosszút. Némiképpen a termékenység motívumai is kapcsolódnak Ódinhoz, talán erre utal olyan attribútuma is, mint a Draupnir ("ásó, kapáló") aranygyűrű, amely szaporítja önmagát.
Saxo Grammaticua a Gesta Danorumban (13. század eleje) az első királyoknak űllítja be Ódint és az isteneket. Azt írja, hogy Frigg hűtlensége után Ódin távozott, s helyét időiglenesen Mythothyn foglalta el. Egy másik fejezetben Ódun helyébe Ull isten lép. Az Yngling-sagában Vili és Vé Ódin távollétében bitorolja a hatalmat. A konung Ódin e helyetteseiről, "helyettesítőiről" szóló történetek feltehetően a papkirály kultuszának, illetve a megöregedésükkor vagy a törzset ért csapás alkalmával (pl. rossz termés) bekövetkező rituális helyettesítésüknek a maradványa. Wodantól vezetik le a családfájukat az angolszász királyok. A Skjöldung dán királyi ház (az angolszász Boewulf eposz szerint) Skjöldtől (óizlandi Scioldr, angolszász Skyld), Ódin fiától származtatja magát. A Völszung-saga szerint a legendás Völszung királyi háznak, amelybe a híres germán eposz hőse, Szigurd is tartozik, a nemzetségalapító őse Ódin.

/Forrás : Mitológiai Enciklopédia (Gondolat kiadó)/

THOR

Tórt hívják Donarnak is. Neve feltehetően az ógermán Punra, betű szerint "villámisten" szóból, illetve a középfelnémet Donner "mennydörgés" szóból származik. Tór a mennydörgés, a vihar és a termékenység (vegetáció) istene a germán-skandináv mitológiában, az istenekt és az embereket az óriásokkal és a rettenetes szörnyekkel szemben védelmező isteni vitéz. Tacitus (i. sz. 1. század) a római Hercules neve alatt írja le Donart. A germán nyelvek elterjedési területén a hétnek ugyanazt a napját szentelték Donarnak, mint Rómában Jupiternek, azaz a csütörtököt (németül : Donnerstag). Míg azonban a római Jupiter az égisten valamennyi fő funkcióját betöltötte, addig a germánban funkciómegosztás történt. Donar-Tór mellett megvolt Tiu-Tyr, akit később igencsak háttérbe szorított Odin. Donar-Tórt joggal hasonlítják egyrészt Indra, Taranis, Perkunas indoeurópiai istenekhez, másrészt a mennydörgés és az ég finnugor isteneihez (Ukko, Taara).
A finnugor párhuzamok alapján következtethetünk, hogy Tór egykor égisten is volt. A. Olrik úgy véli, hogy a skandináv lappok hiedelmeiben szereplő "mennydörgés-öreg", akinek apró kalapáccsal áldoznak, közvetlenül őrzi a bronzkori skandináv Tór-kultuszt. Valószínű, hogy Tór egykor jóval sokrétűbb funkcióira utalnak azok a dél-skandináviai sziklarajzok, amelyek egy fejszés (néha kalapácsos) istent ábrázolnak, mellette kerékkel (Nap-szimbólum) és egykecskével. A nyugati germánoknál kimutatható Donar kultusza: a csütörtök nevén kívül egy szász átokformula Wodannal együtt említi Thunaert. Frank földön fennmaradt feliratból Wodannel együtt szerepel Wigiponar. Angliában is ismeretes frank helynévanyag, többnyire mezők nevében, ami Tór vegetációs funkciójárautal. Különösen Skandináviában, ezen belül is Norvégiában rendkívül gazdag a Tórral kapcsolatos helynévanyag, kutlikus helyekre utaló nyomok és a Tór névvel összefüggő személynévanyag. Határozott nyomok utalnak Tór és a tölgyfakultusz kapcsolatára, ez jelzi, hogy a villámisten egykor kapcsolódott a világfához is. Valószínű, hogy onnan Ódin fokozatosan kiszorította.

A skandináv mitológiában Tór (szerepel még Weor, Vingir, Hlórridi néven is) az Ázok közül való isten. Ódin után a második legjelentősebb, Ódinnak ls Jördnek (más változatokban Hlodünnek vagy Fjörgünnek) a fia. Jörd szó szerint "földet" jelent, a Fjörgün név pedig etimológiailag egy tőrül fakad Perkunas-Perun nevével és jelzi, hogy Tór közös a balti-szláv villámistennel. Tór Szif férje, azé az aranyhajú isntennőé, aki Ull istennek az anyja. Tórnak van egy lánya, Trúd, és két fia, Magni és Módi. Magninak az amyja a jötun (óriás) Járnsaxa. Valószínüleg Tór erejét perszonifikálja két fia, akiknek neve is (Magni "erős"; Módi "bátor") jelzi ezt. Tór égi lakhelye a Trúdheim. Magát Tórt vörös szakállú daliának rajzolják, fegyvere a Mjöllnir nevü harci kalapács. Kecskék vonta szekéren jár. A kalapács a villámisten ősi fegyvere (az ózlandi Mjöllnir szónak etimológialag rokona az orosz molnyija, "villám"). Eleinte ez kőkalapács (kőbalta) volt, de a Próza-Eddában, amikor a kovács törpék (dvergek) az ázok kincsét kovácsolják, már vaskalapácsról van szó. A mítoszok többynire harci fejszéről beszélnek (amely visszatér eldobójához, mint a bumeráng), amellyel Tór megöli a jütunokat. A kalapács éppoly jellegzetes fegyvere Tórnak, mint a dárda Odinnak, a kard Tyrnek. Az óriások igyekeznek elrabolni a kalapácsot (vagy elérni azt, hogy Tór a kalapács és az erőt adó öv nélkül mejen el országukba). Az alap közös: a mennydörgést keltő szerszámot kívánják elrabolni a démonok, s ez a motívum megvan a finn és az észt folklórban is. Tór kecskéinek a neve (Tanngniostr és Tanngrisnir) fogcsikorgatást jelent, s egyértelműen utal a vihar jelenségére is, a kecske azonban a vegetációhoz kapcsolódik. A Próza-Eddában a kecskék nemcsak "lóként" szolgálják Tórt, hanem a kiapadhatatlan táplálékforrást is jelentik (vö. Hasonló szerepben a vadkannal, amelynek a húsát a csatában elesett hősök, einherják fogyasztják a Valhöllben). Tór, ha este nyugovóra tér, emgöli és vacsorára megsüti a kecskéket, majd érintetlenül hagyott csontjaikból új életre támasztja fel őket. Amikor Tjálfi és húga, Röszka, akiknél Tór megszáll, húst vacsorázik, Tjálfi megsérti a tilalmat és rágni kezdi a csontot. Ettől Tór egyik kecskéje némileg megnyomorodik. Kárpótlásul Tjálfi és húga kénytelen volt Tór szolgálatába szegődni. Tjálfi gyakran szerepel Tór útitársaként, néha helyette Lokit látjuk, sőt egy alkalommal Tyrt is említik.
Tór a skandináv mitológiában elsősorban kultúrhős, vagy Midgárdot (az emberek világát) és Ázgárd (az istenek égi lakhelyét) védelmező dalia, aki az óriások (jötunok) ellen küzd. Ellenfele a világkígyónak, Jörmungandnak. Így tehát egyszerre teljesít hadi fukciókat, amikor védelmezi a "mieinket" az "idegeneketől", azaz az embereket az óriásoktól és a szörnyektől. Ezáltal megszemélyesíti a felfegyverzett népet, szemben Ódinnal, aki a hivatásos hadak pártfogója. A pajzsborító műfajának (azoknak a verseknek, amelyek a skáldnak a konungtól ajándékba kapott drága pajzsán ábrázolt helenetket írják le) a skáldikus költészetben kedvelt témája Tór "halászatának" a leírása vagyis amikor Tór megküzd a világkígyóval. Erről beszámol mind a Verses, mint a Próza-Edda. A Verses Eddában, a Jósnő jövendölésében a világ vége előtt vívott utolsó csatában (Ragnarok) Tór Jörmunganddal vív meg. Megöli őt, de ezután már csak kilenc lépést tud megtenni és maga is összerogy a mérges kígyó harapásától. A villámisten harca a kígyóval, sárkánnyal klasszikus szüzsé az indoeurópai mitológiában. Tór küzdelme a sárkánnyal talán előképül szolgált a germán hősök, Boewulf, Szigmund és Szigurd sárkányküzdelmeihez.

Tór körül kialakult történetek többsége azt az utat írja le, amelyet Tór keletre, az óriások országába vagyis Jötunheimbe vagy Utgardba tett meg. Miután Trym óriás ellopta Tór kalapácsát, a Mjöllnirt, Tór elindul az óriások országába Trymhez, Freyja istennő ruháját öltve magára, mintha Trymnek szánt mennyasszony lenne. Loki kíséri szolgálóleánynak öltözötten. A lakomán a "mennyasszony" vagyis Tór óriáshoz illő étvággyal eszik, s ezzel igencsak zavarba hozza a vőlegényt, megkapja a kalapácsot (amelyet a lakodalmi szertartás megszentelése végett hoznak be) felaprítja az óriásokat. A Hymir-ének (Verses Edda) elmondja, hogyan szerezte meg Tórt és az őt kísérő Tyr Hymir (Ymir) óriástól a serfőző üstöt, amire az isteneknek az Égirnél tartott lakomához volt szükségük. Tór teljesíti Hymir nehéz feladatait, legyőzi a bikát és fejéből csalit készít horgászáshoz, hal helyett azonban majdnem a világkígyót húzza fel a tenger fenekéről. Egy kupát húz fel végül és töri szét az óriás homlokán. G. Dumézil azt állítja, hogy ezeknek a történeteknek a magvát (s velük párhuzamosan azt a történetét, amelyben Ódin megszerzi a Költészet Mézét) az indiai Amritának megfelelő halhatatlanná tevő ital mítosza adja. F.R. Schröder is indiai párhuzamokból indult ki és úgy véli, hogy Hymir kezdetben nem óriás volt, hanem régi égisten (ezért nevezi őt Tyr a fiának), s hogy egykor itt is ép motívumlánc alakult ki: az istenek fiának megszületése, aki az égisten hatalmát fenyegeti, a sebezhetetlenséget adó ital ellopása, harc a kígyóval, megölése és a régi isten letaszítása.

A Próza-Edda beszámol Tór Gejrröd óriáshoz tett utazásáról. Az óriásnak sikerül elfognai a sólyomtoll ruhába öltözött Lokit és azt követeli tőle, hogy Loki vezesse hozzá Tórt kalapács és erőt adó öv nélkül. Tór azonban legyőzi az óriást verázserejű botja és vaskesztyűi segítségével, amelyeket az erőt adó övvel együtt Vidar isten anyjától, Grid óriásasszonytól kapott. Az erőöv és a varázsbot segítségével Tór szerencsésen átkel a Vimr folyón úgy, hogy az utolsó pillanatban berkenyebokor ágába kapaszkodik. Varázsbotja segítségével meg tudja ülni a varászpadot és közben a paddal agyonnyomja Gejrröd leányait. Vaskesztyűjével el tudja kapni a felé dobott izzó vasdarabot és megöli Gejrrödöt.

A Próza-Eddában leírja Tór harcát Hrungnir óriás ellen. Hrungnir lovaglásban legyőzte Ódint és most Ázgárdban az ázok előtt azzal dicsekszik, hogy megöli az isteneket és magával viszi Freyja és Szif istennőket. Az istenek kiáltozva hívják Tórt ő Tjálfival Hrungnirhez indul Jötunheimbe. Hrungnirral vívott párharcában győz s kalapácsával szétszabdalja az óriás koponyáját, Tjálfi ledönti lábáról Mokkurkalfit, az agyagóriást, akit a Tór elleni küzdelemre gyúrtak össze. Csakhogy maga Tór is megsebesül a fején, mivel malomkő (fenőkő, tűzkő) találja el és ezenkívül a megölt Hrungnir lába Tór torkába kerül és majdnem megfullad. Hrungnir lábát Tór torkából Tór fia, Magni, ez a "három éjszakát élt" dalia emeli ki. A malomkőszilánkot pedig már-már kiveszi Tór koponyájából egy varázslónő, Groa, de munkáját nem fejezi be, mert közben Tórtól hallja, hogy férje, Aurvandil hamarosan hazatér. Örömében abbahygaja a mondókáját (Tór Aurvandilt vállon cipelte ki az óriások földjéről és Aurvandil lefagyott ujját feldobta az égre csillagnak). A malomkődarab így végül Tór koponyájában maradt. G. Dumézil ebben a tröténetben (az agyagkolosszussal végzett) rituális akció nyomait látja, a homlokon ejtett sebet pedig az avatás ismervének tartja. Amikor Tór Tjálfi és Loki kíséretében Utgardba megy az óriásokhoz, s lépten-nomon rászedi őt Utgard ura, Utgard-Loki (aki találkozásukkor Skrimir néven mutatkozik be Tórnak) valahogy mindig póruljár. Tór Szkimir kesztyűjében tölti az éjszakaát, de nem képes kioldani Szkrimir tarisznyáját (a dalia és az óriás találkozásának népszerű motívuma ez). Tór és útitársai gondolnánk nem állták ki a próbákat: Tór nem tudja fenékig üríteni az itallal teli szarvat, nem képes legyőzni Ellit, a macskát sem sikerül magasba emelnie; Hugi futásban elhagyja Tjálfit, Logi gyorsabban eszik, mint Loki. A próbatétel végén azonban fény derül rá, hogy Hugi fantom, puszta gondolat, Logiu tűz, Elli a vénség, a macska a világkígyó, a szarvban felkínált ital pedig egy egész óceán. Tór ebben és több történetben jámbor lelkű, együgyű dalia, akinek csak ereje hatalmas; együgyüségét részben ellensúlyozzá leleményes útitársai, különösen Loki. Ez az ábrázolás élesen szebeállítja Tórt Ódinnal a Hárbard-énekben (Verses Edda). Tór nem ismeri fel a fuvaros képében elébe kerülő Ódint és így Ódin megtagadja, hogy átvigye az öblön a Kötunheimből hazafelé tartó daliát, minden módon a bolondját járatja vele. Ez a szópárbaj műfajban készült gúnyének, a Hárbard-ének sugallta annak a hamis elméletnek a kialakulását, amely éles társadalmi ellenpólust képvisel egyrészt Ódin "arisztokratikus" vallása, másrészt Tór "paraszt"-vallása között. Az Alvisz-énekben (Verses Edda) maga Tór tesz bizonyságot ravaszságáról és ármányosságáról: "ellenőrzi" mennyire tudja a mitológiát a törpe Alvisz ("mindenttudó"), aki Tór lányának kezére pályázik és mindaddig faggatja, míg meg nem pirkad, amikor is a törpének kővé kell változnia.

/Forrás : Miológiai Enciklopédia (Gondolat kaidó)/



Címoldal Fórum Vendégkönyv Hírek Letöltés Kérdőív E-mail Frissítések Linkek GYIK