 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Hérodotosz és a piramisok építése
Írta: Nováki Ákos Tamás (Platschu)
A görög-római világ az ókor hét csodája közé sorolta a gizai nagy piramisokat, amiknek építése már őket is izgatta. Hérdotosz a Görög-perzsa háború című könyvének 2.részében a következőket írta:
 "II/124. Rhampszinitosz korában Egyiptomban teljes igazságosság uralkodott és virágzott az ország, de utána Kheopsz (225) uralma idején minden rosszra fordult. Kheopsz minden templomot bezáratott és az áldozást is megtiltotta. Majd minden egyiptomit arra kényszíretett, hogy az ő számára dolgozzék. Egy részüknek azt parancsolta, hogy az Arábiai-hegységből kibányászott kőtömböket vonszolják el egészen a Nílusig, másoknak pedig azt, hogy a folyamhoz szállított köveket vegyék át s húzzák el egészen az úgynevezett Lübiai-hegységig. Mintegy százezer ember dolgozott mindig úgy, hogy háromhavonként váltották egymást. A munkával sanyargatott nép tíz év alatt készítette el az utat (226), amelyen a köveket vonszolták, s ez nézetem szerint nem volt kisebb munka, mint egy piramis (227) felépítése. Mert az út öt sztadion hosszú, tíz orgüia széles, magassága ott, ahol a legnagyobb a töltés, nyolc orgüia. Mindezt vésett alakokkal díszített, csiszolt kőtömbökkel építették. Tíz évig tartott tehát az út megépítése, a dombokon végzett munka, amelyeken a piramisok állnak és a föld alatti kamrák elkészítése, amelyeket Kheopsz saját sírkamráinak szánt a Nílus idevezetett csatornái által körbefogott mesterséges szigeten (228). Magának a piramisnak az építése húsz évig tartott. A piramis alapja négyszög, minden oldala nyolc plethron hosszú s ugyanekkora a magassága is. Az egész simára csiszolt és jól összeillesztett kövekből épült, amelyek közül egy sem rövidebb harminc lábnál.
II/125. Íme, így épült a piramis, lépcsőfokok módjára, melyet egyesek krosszának (229), mások bómisznak neveznek. Mikor az alap elkészült, rövid fagerendákból készült gépekkel (230) emelték rá a többi követ. A követ először a földről az első lépcsősorra húzták, amikor fent volt, egy másik, az első soron álló gépre tették, s ezzel emelték fel a második sorba. Mert annyi gép volt, ahány lépcsősor. Vagy az is lehet, hogy egyetlen könnyű emelőgépet vittek feljebb sorról sorra, hogy a köveket a helyükre tegye. Azért említem a kétféle módszert, mert mindkettőt hallottam. Először a piramis legfelső részét készítették el, majd a lentebb lévő részeket, s utoljára a földön nyugvó legalsó lépcsőket. A piramisra egyiptomi betűkkel felírták, hogy mennyi retket, vöröshagymát és fokhagymát fogyasztottak el a munkások. Ha jól emlékszem arra, amit a tolmács felolvasott nekem, ez hatszáz ezüsttalantonba került. Ha így áll a dolog, vajon mennyit kellett költeniük vasszerszámokra, amelyekkel a munkások dolgoztak, meg a munkások élelmére és ruházatára, ha az építés valóban annyi ideig tarott? Mert véleményem szerint a kövek kifejtése, odavonszolása és a föld alatti helyiségel kiásása sem volt kevés idő.
II/126. Kheopsz mérhetetlenül gonosz volt, hogy mikor pénze már elfogyott, saját leányát bordélyházba küldte és ráparancsolt, hogy szedjen össze neki bizonyos mennyiségű ezüstöt (azt nem mondták el nekem, hogy pontosan mennyit). A leány meg is szerezte az összeget, amelyet atyja követelt, de miután ő is emlékművet akart hátrahagyni, mindegyik látogatójától egy követ kért ajándékba az építményhez. Mind mondják, ezekből a kövekből épült a három piramis (231) közül a középső, amely a nagy piramis előtt áll, s amelyek mindegyik oldala másfél plethron hosszú.
II/127. Az egyiptomiak szavai szerint Kheopsz ötven évig uralkodott, halála után pedig testvére, Kheprén (232) vette át az uralmat. Ez mindenben elődje példáját követte, még abban is, hogy piramist épített, amely kisebb lett, mint a másiké, én ugyanis megmértem. Ennek nincsenek föld alatti helységei, s nem vezeti bele a csatorna a Nílus vizét, mint a másikba, amelyet a Nílusból odavezetett csatornák vesznek körül, s ahol állításuk szerint Kheopsz nyugszik. Kheprén a piramis első emeletét tarka etiópiai kövekből rakatta, de az egész építmény negyven lábbal alacsonyabb a másiknál. Mindkét piramis ugyanazon a dombon áll vagy száz láb magasan. Mint mondják Kheprén ötvenhat évig uralkodott.
Jegyzetek:
II/124. 225.- Kheopsz (Hnm/ -Hwf-w) a IV. Dinaszita 2.uralkodója több istennek építettet templomot, neve is "Hnum véd engem". A szaiszi és perzsa korban halotti kultuszban részesült, ami arra mutat, hogy nem lehetett teljesen általános ez a negatív beállítása.
226.- A leírás alapján az "út" itt a piramis és a völgytemplom közötti feljáró megjelölésére szolgál. Szélessége 18,35 m és hossza 658,6 m. A köveket azonban nem ezen az úton húzták fel.
227.- A piramisok központi szerepet töltöttek be a királyi kalotti kultuszban - elképzelésük szerint úgy emelkedett a fáraó az új életbe a piramisról, ahogy ateremtő az ősdombon kiemelkedett. Kényszermunkára minden fáraó igénybe vehette az ország lakosait, akár temploméoítés, akár csatornázás, katonai expedició vagy más tette szükségessé. A kövek zöme a gizai fennsíkról származik, a piramis borítása a kairói Mokattan-hegyről. A köveket iszapon szállították vagy görgőkre helyezve, kiépített lejtőkön húzták fel, többnyire nyolcas csoportokban dolgozva. A legtöbb ember az áradás idején dolgozott az építkezéseken, a többi időszakban lényegesen kevesebb állandó munkással lehet számolni. A Kheopsz piramis oldalai 230 m hosszúak, teljes magassága 146 m lehetett. A Líbüai-hegy a nyugati part.
 228.- A sziget az Oszirisz-sírra emlékeztet. Abüdoszban I. Széti sírjába beépítettek ilyen sírt és késői sori magánsírokbín is előfordul imitációja.
229.- Valószínüleg egy közismert kis-ázsiai épülettítpust képvisel.
230.- Talán darura vagy csigára gondolhatott Hérodotosz, saját korából visszakövetkeztetve.
231.- A nagy piramis 3 kisebb piramis is volt. Az egyik a "nagy királyi feleség" (Merititesz) számára készülhetett, mert mellette bárka sír is volt, a 3. Henutszené, amelyet a 21.dinasztia idején Ízist, a "piramisok úrnője" számára alakítottak ki, a 2.tulajdonosa nyitott kérdés. Hérodotosz mindenesetre ezt tulajdonítja a király leányának.
232.- Kheprén - "felkel Ré"testvérét, Dzsedefrét követte a trónon. Mindketten Kheopsz fiai. Piramisának oldalai 215,7 m hosszúak, magassága 143,5 m. Ebben is van két földalatti helység. A piramis építésénél sszuáni gránitot használtak, ami általában piros színű, bár szürke is előfordul. Elképzelhető, hogy a felső szinteket pirosra festették.
 Hérodotoszt főként a kövek emelése érdekelte, de megtudhatjuk azt is, hogy a piramishoz vezető űt építéséhez tíz, a piramis befejezéshez húsz év kellett. Ha meggondoljuk, hogy egy olyan korszak alkotásáról van szó, mely kocsit, lovat még nem ismerte és a fémek közül csupán a rezet használta, valóban nehéz kielégítően megmagyarázni, milyen technikai és munkaszervezési módszerekkel lehetett a nagy célt elérni. Első nagy probléma a kőanyag kidolgozása, szállítása. Kb.: 2 300 000 kőtömb volt szükséges az építményhez, ezek átlagsúlya 2,5 tonna, de vannak szép számban 15 tonnások is, sőt a sírkamra mennyezetének hasábjai 40-50 tonnára becsülhetőek. Háromféle kőanyagot használtak fel: maga az építmény helyben fejtett mészkőből készült, a borítás turai mészkőből, s végül a belső helységenél sötöészürke gránitot is alkalmaztak, melyet a távoli Asszuánból kellett idehozni. Nem volt azonban egyszerű az átszállítás a turai bányákból sem. A kövek továbbítása a Níluson aránylag könnyen megoldható volt, a szárazföldön szánokat és talán görgőket is használtak. A hatvanas évek núbiai ásatásai meglepő módon járultak hozzá az egyiptomi szállítási technika megértéséhez. Mirgissza közelében gerendákkal megszilárdított, hosszú iszappálya került elő. A megnedvesített, síkos iszapon - mint ezt ki is próbálták - nagy terheket is aránylag könnyen, gyorsan lehet csúsztatni. A Középbirodalom idejéből való Thothotep-sír egyik képén 172 munkás húz egy szánra kötözött, kb. 60 tonnás szobrot. Egyikük a pályát öntözi. Sík terepn ilyen pályákon könnyítették meg a szállítást. A köveket valószínüleg egészen a sivatagi fennsík széléig csatornáin szállították. Újabb kutatások megállapították egy csatorna vonalát, mely Illahunból kiindulva haladt el a memphiszi nekropoliszok zónája mellett. Még Hérodotoszból is úgy látszik (II.97), hogy közvetlenül a piramisok közelében lehetett hajózni. A szánok húzását emberek vagy szarvasmarhák végezték. Nem lehetett könnyen megoldható feladat a kőanayag raktározása, csoportosítása sem a piramis körül, hiszen pontosan tudni kellett, hogy melyik tömb hányadik sorba, annak melyik részére kerül. Hogy történt a kövek felrakása? A mai kutatás nem ért egyet Hérodotosz magyarazátval, mely szerint ememlőket használtak. A médiumi ásatások és legútóbb Szehemhet piramisának feltárása sokkal inkább azt bizonyítja, hogy szárított agyagtéglákból épített rámpák, mesterséges lejtők segítették a tömbök magasba vitelét. Amint a kősorok száma növekedett, magasították a lejtőt is. Mikor elérték a csúcsot, valószínüleg fordított folyamat kezdődött, fentről lefelé rakták fel a vurkolatot és közben fokozatosan bontották a lejtőt.
 Sokkal körülményesebb volt a belső rész kiképzése. A király kőszarkofágját péládul az építkezés korai szakaszában kellett a sírkamrába juttani, hiszen a felvezető folyosó végleges, szűk méreteinek kialakítása után ez már nem volt lehetséges. Ugyancsak megoldást kellett keresni a felvezető folyosó elejét lezáró nagy gránithasábok ideiglenes elhelyezésének. Ezeknek az utólagos beillesztése ugyanis az alsó, lefelé menő folyosóból szinte megoldhatatlan nehézségeket okozott volna, Csak a nagy galéria szolgálhatott raktározóhelyként. Ma is megvannak ott annak a faállványzatnak a beillesztésére kiképzett vájatok, amelyek a tömböket hosszú ideig a magasban tartották, hogy ezek ne akadályozzák a munkások közlekedését, Csak a temetés után kerültek végleges helyükre, de ezután még belülről a felvezető folyosót is kissé megszűkítették, így felfelé nem lehetett elmozdítani a záróköveket. A munkások önmagukat zárták volna be az építménybe, ha már előre nem képeztek volna egy kútszerű vágatot, amelyen át a nagy galériia kezdetétől a föld alá menő, levezető folyosóba lehetett hutni. Utolsó munkafázisként a külső bejáratot takarták el burkolattal.
 Az építkezés egy előrehaladott fázisában a szellőzést is biztosítani kellett. A friss levegő bejutását a sírkamrából a piramis északi és déli oldalán kivezető két keskeny légcsatorna biztosította. Ugyanilyenek vannak az ún. királyné kamrában is, de ezek a piramis megnagyobbítása miatt elvesztették a funkciójukat. R. Stadelmann szerint ezeknek a catornáknak a lélek kijutását is segíteniük kellett. A Kheopsz-piramisban, mint a IV.dinasztia más építményeinél is - főként belül- általában csekély mértékben alkalmaztak kötőanyagaot. Az összeillesztés bámulatos pontosságát ma a külső rongáltásga miatt főként a nagy galériában s általában a belső helyiségekben lehet megcsodálni. Az arab Abdellatif (1162-1231) joggal írja, hogy a kőtömbök sérültek voltak vagy más okból nem jól illeszkedtek, egyes részeken vastagabb rétegben is van kötőanyag. A befejezett piramisok kívülről tündöklően simák voltak. Vitatott kérdés, hogy befestették-e őket. Egyes kutatók némelyik kövön festéknyomokat véltak felfedezni. A tervezés módszereiről keveset tudunk. A dahsuri ásatások során egy XIII.dinasztia korabeli piramis mészkőből készült modellje került elő az összes kamrával és folyosóval. Bizonyára az Óbirodalom korában is először a piramis makettjét készítették el. Egy japán expedíció 1978-ban kisméretű piramist építettek Gizában, így akart fényt deríteni a piamisok emelésének még tisztázatlan kérdéseire. Mivel a modern technikát is kénytelenk voltak alkalmazni, ez a vállakozás újszerűsége ellenére sem véltoztatta meg döntően az eddigi képet. A Kheopsz-piramis csúcsa hiányzik, így nem tudjuk, aranyozott volt-e a kis kőgúla a tetején, mint némelyik későbbi piramison. Egy feliratból, mely Udzsabten, II.Pepi egyik felesége halotti képolnájából származik, tudjuk, hogy ennek a királynénak a piramisát fehérarannyal borított piramidon koronázta. A piramis keleti oldalán csatlakozott a halotti templom. Szelim Haszán ásatásai igazolták Hérodotoszt- A temlom egyes részei díszítettek voltak, a reliefek többek között Kheopsz jubileumi ünnepségét ábrázolták. A három kis piramis - ugyancska a keleti oldalon - családtagok számára épült, az egyik Henutszené, Khopsz feleségéé vagy leányáé volt. Az Óbirodalom vallási képzeleteivel magyarázható, hogy a piramis mellett, a keleti és déli oldalon tágas sziklaüregben a király lelkének átszállításához és a főhajó kíséréséhez valóságos flottát helyeztek el. Három bevágás üres volt, amikor a kutatások megkezdődtek, de 1954-ben a piramis déli oldalán hatalmas (43,4 méter hoszú) szétszedett fahajó került elő, melyet Dzsedefré rejtett el itt a temetés után. A mellete lévő - még ki nem bontott - üregből hasonló hajó fog előkerülni.
A piramisok építésében nagy tömegeknek kellett részt venniük. Hérodotosz úgy tudta, hogy mindig 100 000 ember dolgozott háromhavonkénti váltásban, ami a korabeli népsűrűség mellett hatalmas létszám. Petrie a Kheprén-piramistól nyugatra egy település maradványaira bukkant. Szerinte ezekben a házakban kb.: 4000 ember lakhatott. Ez lehetett a törzsgárda, a szakmunkások, akik állandóan az építkezéseken dolgoztak. Az ország többi részéből időleghesen odavezényelt tömegek végezték az előképzettséget nem kívánó fizikai munkát. Különösen az áradás időszaka vlt alkalmas a falusi lakosság mozgósítsára, amikor a mezőgazdasági munkák szüneteltek. A munkaszervezésről a korabeli szövegek nem beszélnek részletesen, de a felhasznált kőtömbökre írt náhány szavas feliratok elárulnak egyetmást. A munkáscsoportok neve a király nevére, kronájára, fenségére utalnak. A nagyobb munkásosztagok neve aperu, ez öt csoportból (zau) áll. Az építő munkássereg csoportokba való osztásánál a folyami szállítók szervezete szolgált mintául. Az öt zau megjelölés a hajó részeiből származik: hajóorr, far, bal oldal, jobb oldal, belső. Ezt az öt csoportot még tovább is osztották kisebb egységekre, létszámuk - középbirodalim adatok szerint - 10 fő lehetett. A nagyobb egységekre vonatkozólag nem sikerült számadatott találni. A turai kőbányákban az Óbirodalom idején valószínüleg állandó munka folyt, a távolabbi bányákba időnként küldtek ki expedíciókat. A legénység száma ekkor még nem volt túl magas, óbirodalmi feljegyzésekben 100-2000 fő szerepel. A kőtömbökre írt dátumok alapján lehet következtetni a bányamunkások napi teljesítményére. Egy munkás kb.: 2 m3 földet fejtett ki. A piramisnál is kemény munak folyt. Ha elfogadjuk a Hérodotosz által megadott húsz énet és Kheopsz uralkodási idejét tekintve ez reálsinak látszik, naponta legalább 315 kőtömböt kellett a helyére tenni, ami csak hatalmas embertömeg bevetése mellett képzelhető el. Rendkívül gondos, apró részletekig kimunkált szervezés kellett, hogy az egyes munkáscsoportok egymást ne akadályozzák és biztosítani kellett, hogy az egyes munkafázisok az előírt rendben haladjanak. Nyilván nem volt könnyű az építők élelmezése. Vizet csatornákból, esetleg a völgy szélén fúrt kutakból szerezhettek. Az egész vállakozás a modern technikát is komoly próbára tenné, ezért joggal tűnik ma szinte emberfeletti teljesítmények. A tervek elkészítése is zseniális alkotás volt, sajnos vázlatrajzok nem maradtak fenn. Az építkezés vezetőjének jól kellett ismernie a geometriát, a csillagászatot. A piramis orientációja is bámulatos, az oldalak csak fokpercekkel térnek el a valódi égtájaktól. Ma már a piramisépítő munkások temetőjét is ismerjük Gizában. Sírjukra piramis és masztab alakú halmocskákat emeltek, tehát urakiakt akarták utaánozni. Ezeknek a szent épületformáknak a mágikus erejét is meg akarták szerezni nyughelyük számára.
/ A fordítást Hérodotosz : Görög-perzsa háború alapján Muraközi Gyula végezte, míg az utószót Hegyi Dolores írta. A piramisépítésről szóló rész pedig Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája című könyvéből származik (Osiris kiadó) /
 A 4. kép (Kephrén piramisa) (C) ÉSzAH
Az 5. kép (Kephrén piramisa) (C) Born 2B Wide
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
