Abydos Gate - Csillagkapu :: Mitológia

1. A teremtés
2. Ozirisz és Ízisz
3. Hórusz és Széth
4. Hogyan tudta meg Ízisz a napisten legtitkosabb nevét?

1. A teremtés

Kezdetben nem volt sem ég, sem föld, sem élők, sem holtak nem voltak, az alkotó és romboló elemek is dermedt tétlenségben nyugodtak Nun isten örvénylő mélyén. Nun volt az őselem, az ősvíz formájában létező istenlény. Az ő alkotórészeiből keletkezett a mindenség. Az ősvíz tükrét sűrű sötétség borította, mert a fény szent forrása is Nun keblén pihent. Az istenek létrehozója, a hatlamas Nun megteremtette a napvilágot. az ősvíz színén zsenge csíra bukkant elő és hamarosan kecse, sok színben pompázó lótuszvirággá nőtt. A virág áttetsző, zárt kelyhéből sejtelmes fény derengett, szirmai lassan kibomlottak és egy tündöklő gyermek búkt elő nelőle. Nun életre keltette Nefertumot, a napgyermeket. Nefertum felnyitotta szemét, a sötétség eloszlott és a világot beragyogta az éltető fény. A virágbölcsőjéből kiemelkedő napgyermek körültekintett és a végtelen vízen egy cseppnyi hely sem akadt, ahol lábát megvethette volna. Ekkor a mélyből előhívta az őshalmot. Kilépett a szilárd talajra és megteremtette Maátot, a mindenség tövényét, az igazság istennőjéz, a holtak szívének túlvilági bíráját. A napisten megpillantott egy karcsú, négyszögletes kőoszlopot, a Benbent, az obeliszk ősmintáját. Ennek helyén épült később a napisten városa, görögül Héliópolisz. Felkapaszkodott a csúcsára, körülnézett és látta, hogy egyedül van. Heper, a felkelő nap ekkor bűvös hatást gyakorolt tulajdon szívére és létrehozta Sut, a lég istenét és Tefnutot a nedvesség istennőjét. Su és Tefnut szerelméből született Geb, a föld és Nut, a mennybolt. Geb és Nut hosszú időn át szorosan egymáshoz simulva éltek, de egy napon apjuk elvélasztotta őket. Su megrahadta Geb asszonyát és felemelte a végtelen magasságba, hogy megalkossa belőle az ég boltozatját. Nut hatalmas ívben hajolt Geb fájdalomtól görcsbe merevedett teste fölé, talpa a keleti horizontot érintette, kezével a nyugati láthatárra támaszkodott. Panaszaira a lég istene, Su megtámaszotta Nut vállát és derekát, hasát pedig csillagokal ékesítette. E naptól fogva Nut istenasszony uralkodott a mérhetetlen égbolton, férje Geb pedig a föld hatalmas istene lett.
Ré, a nap két óriási bárkát készített magának. Az egyikben nappal járta be az ég tündökletes tájait, a másikon éjjelente vágott neki föld alatti útjának. Hajnalra elérte a napkeleti Benben követ. Minden reggel ragyogó ifjúként indult mennyei útjára - ekkor Hepernek, keletkezőnek hívták - , delelőre már érett férfiként érkezett a mennybolt közepére - ekkor Rének nevezték -, estére mint Atum törődött, fáradt aggastyánként szállt az éji bárkába és másnap ismét megifjodva kezdte meg nehéz útját. Az égi bárka orrán a haragos Széth őrködött, a vörös isten és rettentő fegyverével tartotta távol a napisten ellenségeit.
A földi férfiak és asszonyok Ré földre hulló könnyeiből születtek. Mielőtt az emberek benépesítették volna Alsó- és Felső-Egyiptom területét, Ré megalkotta a növényeket, az állatokat és a vízben nyüzsgő szörnyeket. Ré egykor az emberek és az istenk ura volt. A napisten körül gyülekeztek a leghatalmasabbak; kilenc isten alkotta az istenek testületét : Ré, Su és Tefnut; gyermekeik, Geb és Nut; Széth, Nepthüsz és végül Ozirisz és Ízisz ültek itt törvényt. E kilenc isten uralkodott az égen és földön, a jó és a rossz elemeken, ők döntöttek az istenek harcaiban és vitáiban is. Olyan volt a kilenc isten, mint Nun, az őselem, amelyben hajdanán egyek voltak és amelyből mindannyian keletkeztek. Az emberek pedig nem tisztelték az égieket és fellázadtak ellenük. Ekkor Ré maga elé hívatta az isteneket, s azok homlokukkal a követ érintve, reszketve omlottak a földre. Ré így szólt Nunhoz, az őselemhez:
- Te vagy az ősisten, akiből én is keletkeztem és Te vagy az előttem álló istenek atyja. Tekints le az emberekre, akik az én könnyeimből lettek. E férgek valamira készülnek ellenük. Szólj isten, mit kell tennem, mert addig nem akarom elpusztítani őket, amíg nem kértem a tanácsodat.
- Gyermekem, Ré - felelte a felséges Nun - , te a saját atyád és alkotód vagy! Önmagad teremtetted magad! Ülj nyugodtan királyi székeden, mert oly félelmetes vagy, hogy puszta tekintetedből megrettenek az összeesküvők.
Ekkor Ré szemét a földre irányította és az emberek a sivatagba menekültek, mert szívük elszorult a félelemtől, de az istenek üldözőbe vették őket. Az emberek a hegyekbe rejtőztek. Az istenek azoban megkérték a nap urát, küldje szemét az összeesküvők után. Ré kiemelte szemét és a szem alászállt Hathor istennő alakjában. Hathor rettentő pusztítást végzett az emberek között, majd visszatért Ré színe elé. Rét azonban aggasztotta, hogy Hathor kipusztítja az emberiséget. Villámgyors bárkáit kérte, amikkel szolgái elmentek Elephantinéba és rengeteg italt hoztak. A szolgálólányok komlóból sört készítettek és Ré vörösre festette a folyadékot. A Vérszínű sört óriási edényekbe töltötték. Hétezer korsó telt meg a részegítő nedüvel. Másnap hajnalban, amikor Hathor végleg el akarta pusztítani az embereket, Ré megparancsolta, hogy az emberek rejtekhelye körül árasszák el a földeket sörrel. Amikor az istennő alászállt, arcát a bíborszín folyadék tükrözte vissza. Hathor belekóstólt, kedvére valónak találta és annyira lerészegedett, hogy fel sem ismerte az embereket. Azt hitte, hogy vérük festette vörösre a földszínét és a vizeket. Így hát Ré megmentette a halandókat a pusztulástól, de ezentúl hallani sem akart a hálátlan teremtményekről. Elfáradt a szíve és nem akart többé az emberek között lenni. Felszállt a bárkájára és elindult a menny ragyogó útjain.

2. Ozirisz és Ízisz

Az ég istennője, Nut egykor Ré szerelmese volt. Nut hosszú ideig hűségesen kitartott a mindenség ura mellett, míg egy napon a föld istene, Geb gyengéd szerelemmel nem közeledett hozzá. Az égi Nut karjába zárta a földet. Nemsokára méhében hordta szerelmük gyümölcsét. Ám Ré, a napisten felfedte a titokot és rettentő haragjában iszonyú átokkal sújtotta a hűtlen asszonyt. Abban az időben az év 360 napból állt. Ré megtiltotta Nutnak, hogy a 360 nap bármelyikén világra hozza a gyermekét. Nut kétségbeesésében az istenek szószólójához, a holtak lelkének vezetőjéhez, Thot istenhez fordult, hiszen korábban Thot gyengédségének számtalan jelével halmozta el. Thot sokáig gondolkodott, mitévő legyen, mert tudta, hogy Ré szaván sem égi, sem földi hatalom nem változtathat. A napisten az év minden napján bejárta útját és semmi sem maradt rejtve előle. Parancsának mindenki engedelmeskedik, hiszen ő az égiek és a földiek mindenható ura. Thot végül ravasz tervet eszelt ki. Egy ízben a Holddal kockázott és játékát szerencse kísérte. Elnyerte a holdtól mindennapi fényének hetvenedrészét, s az így nyert fénnyel öt új napot alkotott, amelyeket hozzátett az esztendő háromszázhatvan napjához. Ezt az öt napot nem sújtotta Ré átka és Nut ekkor évről évre új gyermeknek adott életet. Az első évben megszülte Oziriszt, a következőben Széthet, majd egymás után Íziszt és Nephtüszt. Azóta halványabb a Hold fénye a Napénál.
Amikor Nut első fia, Ozirisz megszületett, messze zengő hang hirdette a világnak: - Megszületett a föld ura, a jóságos és hatalmas Ozirisz király!
Múlt az idő. Ozirisz feleségül vette húgát, Íziszt, öccse, Széth pedig legfiatalabb húgukkal, Nephtüsszel lépett frigyre. A föld istene, Geb fiának, Ozirisz Alsó- és Felső-Egyiptomot adta örökül. Ozirisz elfoglalta a két birodalom trónusát és hatalmas, bölcs uralkodó vált belőle, hasonlóan a fényt árasztó naphoz, mely élettel ajándékozza meg a földet. Ozirisz megszilárdította országában az igazságot, bátorságát rettegte az ellenség. Birodalma határait messze kiterjesztette, uralkodása békét és jólétet teremtett. Az embereket megtanította az istenek tiszteletére. Bevezette a földművelést, a tűz használatát. Egyiptom lakói tőle tanulták az első énekeket, a zenét, a művészeteket, megismertette a házasság intézményét és megszüntette a nép vad szokásait. Ozirisz szavának nem csupán az emberek, hanem az istenek is híven engedelmeskedtek. Széth egyre féltékenyebben nézte testvére növekvő hatalmát, de semmit nem tehetett ellene, mert Ízisz eszével és bűvös erejével őrködött férje biztonságán.

Egy napon Ozirisz körútra indult Alsó- és Felső-Egyiptom tartományaiban, hogy megszemlélje, vajon mindenütt betartják-e a törvényeit. Távollétében Széth igyekezett kezébe kaparintani a hatalmat, Ízisz azonban minden fortélyos kísérletét meghiúsította. Széth egyre újabb cseleken törte fejét, végül is sikerült olyan haditervet kovácsolnia, mely bátyja vesztét okozta. Titokban pontos méretet vett Ozirisz testéről és a méretnek megfelelő, drágakövekkel ékesített, csodálatosan szép ládát készíttetett. Szövetségeséül megnyerte az etiópiai uralkodót. Aszó hetvenkét fegyverest bocsátott Széth rendelkezésére. A cselszövők pompás ünnepséget rendeztek Aszó udvarában és meghívták rá Oziriszt. Ízisz hiába intette férjét a gonosz Széthtől, Ozirisz elfogadta a meghívást. Az ünnepség vidám hangulatban folyt. Amikor a jókedv a tetőfokára hágott, Széth előhozatta a díszes ládát. A vendégek nem győztek álmélkodni a remekművön. Széth felnyitotta és így szólt:
- Ezt a ládát annak ajándékozom, akinek a teste pontosan kitölti.
A meghívottak egymás után igyekeztek elnyerni a drága ajándékot, de egyiknek sem sikerült. Most Ozirisz kísérletezett és íme teste teljesen betöltötte a pompás tárgyat.
- Nem kétséges, a láda téged illet! - kiáltotta Széth. Szavára előrontottak rejtekhelyükből az összeesküvők, Oziriszre csapták a fedelet. A ládát erősen leszögezték és a Nílus vizébe süllyesztették.
Midőn Ízisz férje gyászos sorsáról értesült, levágta egy hajfonatát, magára öltötte a siratóasszonyok ruháját és a fájdalomtól bomlott ésszel rohant ki palotájából, hogy felkutassa Ozirisz holttestét. Ízisz erdőt-mezőt, hegyet-völgyet bejárt, minden útjába kerülőt megkérdezett, mágikus hatalmával még az állatokat is szóra bírta, de hiába, senki sem tudta megmondani, hol nyugszik Ozirisz teste. Reményvesztetten bolyongott a Nílus partján, amikor egy nádas mellett játszadozó gyermekekre bukkant. A gyermekek elmondták az istennőnek, miként vetette Széth cinkosaival az Ozirisz testét rejtő remekbe faragott ládát a Nílus habjai közé. Az igazságot ugyanis csak a gyermekek tudják és árulják el! Ozirisz díszes koporsója lassan úszott a tenger felé, de a folyó torkolata előtt megakadt egy hatalmas tamariszkuszfa gyökereiben. A csodálatos fa e pillanattól fogva egyre terebélyesedett és a koporsó idővel belenőtt a vaskos törzsébe. Ízisz most útnak indult, hogy felkutassa a különös tamariszkuszt, a fának azonban nyomát sem találta. A delta vidékének lakosai elmondták, hogy volt egy óriási tamariszkusz a folyóparton, de azt Büblosz királya nemrégen kivágatta. A király, a Nílus partján sétálva, megpillantotta a gyönyörű fát és épülő palotájához oszlopot faragatott belőle. Ozirisz testét tehát a bübloszi király palotájának oszlopa zárta magában.
Ízisz habozás nélkül Bübloszba sietett és a király palotájához közel egy árnyas szökőkút kövén megpihent. Ebből a kútból merítettek vizet a királyné szolgálói. Barátságosan szóba elegyedtek a szépséges ismeretlennel. Ízisz hálából elborította hajukat a belőle áradó isteni illattal. A szolgálók elbeszélték találkozásukat úrnőjüknek. A királynéban felébredt a vágy, hogy ő is megismerje a bánatos idegent. Nyomban magához hívatta és rábízta az egyik kicsiny herceg gondozását. Az istennő Büblosz kirákyának házában maradt. Annyira megkedvelte a hercegi csecsemőt, hogy keble helyett isteni ujjából táplálta és hogy a kicsiny halandót halhatatlanná tegye, éjjelente, amikor a palota lakoi pihentek, parázs fölé tartotta. Ezután pedig fecske alakját öltötte magára és pirkadásig gyászos vijjogással röpdöste körül az oszlopot, mely magában rejtette Ozirisz holttestét. A király palotájában csakhamar híre ment az idegen különös viselkedésének. A hír a királyné fülébe is eljutott és elhatározta végére jár a mendemondának. Egy este megbújt a terem egyik sötét sarkában, hogy kikémlelje a herceg dajkájának mozdulatait. Mint minden éjjel, Ízisz most is megvárta, amíg a palota elcsendesül. Ekkor bereteszelte a terem ajtaját, hasábfákat hajított a tűzre és a lángok kihunytálval a királyi gyermeket a parázs fölé tartotta. Az anya dermedten figyelte a történteket, de amikor magzatát a parázs felett látta, nem bírta tovább, sikoltozva rohant elő rejtekéből, kiragadta fiát tűzből és az elősiető szolgák előtt vonta felelősségre az idegen dajkát. Ízisz így válaszolt:
- Ó, te balga! Meggondolatlan beavatkozásoddal elraboltad fiad halhatatlanságát! Tudd meg, én Nut leánya, Ízisz istennő vagyok. Gyermekedet megszerettem, és elhatároztam, hogy az istenek közé emelem. De most már nem tehetem. Azért kerestem fel palotádat, mert urad kivágatta azt a tamariszkusztörzset, amely a férjem koporsóját zárja magába. Ebben a faragott oszlopban nyugszik a jóságos és hatalmas Ozirisz, akit tulajdon fivére gyilkolt meg galádul. Te is asszony vagy, királyné, kérlek, járj közbe uradnál, adja nekem azt az oszlopot, amely az imádott testet rejti!
Büblosz királya eleget tett felesége kérésének. Az oszlopban valóban megtalálták Ozirisz díszes ládáját. Ozirisz koporsóját hajóra tették és a Níluson visszahajóztak Ízisz palotájába. Az istennő a ládát a mocsárba rejtette, nehogy Széth újra rátaláljon és megsemmisítse. Széth értesült Ízisz utazásáról és csakhamar tudomására jutott az is, hogy bátyja holtteste visszaérkezett Egyiptom földjére. Féltékenysége és gyűlölete újra felébredt, a halott Ozirisz jelenlétét sem bírta elviselni. Vad elszántsággal fogott a koporsó felkutatásához, de bűnös igyekezete eredménytelen maradt. Végül a véletlen sietett segítségére. Egy alkolommal a Nílus mentén vadászgatott. Nyila elől egy popmás tigris a nádasba menekült, s ő üldözőbe vette. Késő estig törtetett a vad nyomában, s már alig tapogatózott a sötétben, amikor a felhők közül hirtelen előbújt a hold és felcsillantott előtte valamilyen fémes tárgyat. Közelebb lépve Széth megpillantotta az ismerős ládát. Ízisz e nádas szigetre rejtette urának féltett testét. Nut fiát vak düh kerítette hatalmába, nekiesett a koporsónak, felfeszítette fedelét és Ozirisz holttestét tizennégy darabra vágta; s hogy soha senki nyomára ne bukkanjon - a darabokat szétszórta a Nílus vizében, a mocsárban és a távoli földeken.
Amint Ízisz meghallotta Széth újabb galád tettének hírét, ismét gyászruhát öltött, mintha csak most vesztette volna el imádott urát. Segítségül hívta húgát, Nepthüszt és az magával hozta sakálfejű fiát, Anubiszt is. Együtt indultak el a jóságos istenkirály szétszórt maradványainak megkeresésére. Olyan nagy kitartással és elszántsággal kutatták át a vidéket, hogy végül egy kivételével minden darabját összeszedték. Csak Ozirisz nemzőszerve hiányzott, az a Nílusban maradt, egy mohó hal elnyelte. Ízisz végtelen türelemmel illesztette egymáshoz hitvese testének darabkáit, s az elveszett részecske helyére újat alkotott. Midőn Ozirisz újra előtte feküdt, behintette varázsos erejű folyadékkal, majd bűvös igéket mormolt, s íme a nagy király ismét életre kélt. Ízisz gyengéd szerelemmel borult Ozirisz testére, vele töltötte az éjszakát és egyesülésekből fiú fogant, Hórusz, a dicső napgyermek. Ozirisz azonban nem maradhatott tovább az élők birodalmában. Csak azért támadt fel rövid időre, hogy halhatatlan útódjának életet adjon. Távoznia kellett a holtak országába, de az istenek nem feledkeztek meg jóságáról és igazságosságáról. Őt tették meg a holtak birodalmának, Amentinek a fejedelmévé, az eltávozottak lelkének igazságos bírájává. Ízisz illő sírhelyet készített a tetemnek. Nepthüsz és Anubisz bebalzsamozták, vászonszalagokba csavarták, hogy a test megtisztultan induljon túlvilági útjára.
Ízisz ezután a Nílus deltájának rejtett zugába vonult, hogy születendő gyermekét elrejtse gonosz nagybátyjának bosszúja elől. Áthatolhatatlan mocsaraktól védett szigeten szülte meg Ozirisz örökösét. A gyermeket felnövekedéséig varázstudományával óvta a gyilkos mesterkedések ellen. Amikor Hórusz erőteljes ifjúvá serdült, az alsó világ fejedelme, Ozirisz meglátogatta. Felszólította, álljon véres bosszút a rajta és anyján elkövetett gaztettekért, foglalja el Alsó- és Felső-Egyiptom trónusát, hogy az igazság diadalmaskodjék a gonosz felett. Hórusz szövetségeseket keresett. Nepthüsz, Széth felesége meggyűlölte urát bűnei miatt és fiával, Anubisszal együtt nyomban Hórusz pártjára állt. Nagy sereget toboroztak és harcba indultak a sötétség ellen.
Széth nem tért ki a küzdelem elől, mert azt gondolta, hogy ha Ozirisz utódját is megsemmisíti, háboríthatatlanul birtokolhatja a két birodalom királyi székét. De az ádáz küzdelemben az istenek Hórusz mellé álltak és sikerült legyőznie Széth seregét. Hórusz üldözőbe vette Széthtet és elkezdődödött a két isten vad párviadala. Széth kitépte Hórusz szemét, Ozirisz fia viszont lemetszette Széth nemzőszervét. Férfiasságának elvesztésével Széth örökre lemondhatott a földi uralkodás reményéről. Hórusz a kitépett szemét a mindenség urának, Rének ajánlotta fel. Ré felvitte a mennyboltra és megalkotta vele a napkorongot. Amíg Hórusz bölcsen és igazságosan uralkodott itt alant, szeme életadóan sugárzott a magasból az élőkre.

3. Hórusz és Széth

Egy ifjú isten állt a mindenség urának trónusa előtt és apjának, Ozirisznek, a túlvilág uralkodójának földi hivatalát kérte a maga számára. Ez az ifjú isten nem volt más, mint Hórusz, Ízisz és Ozirisz fia, akit anyja a papirusznádas sűrűjében szült. Ott rejtegette, dugdosta, nehogy felismerjék, hogy majd nagyra nőve bosszút álljon apja gyilkosán.
Hórusz mellett szólalt fel Su, a napisten fia, mondván:
- Az igazságnak le kell győznie az erőszakot. Cselekedj ekképpen és add Ozirisz hivatalát fiának, Hórusznak. Thot, a bölcsesség istene ugyancsak Hóruszt pártolta, mondván:
- Igaza van Sunak, az apa hivatala a fiút illeti meg.
Az isteni kilencség így határozott:
- Adja Thot a királyi névgyűrűt Hórusznak és tegye a koronát fejére.
Mikor Ízisz ezt megtudta, ujjongva felkiáltott:
- Fújjon az északi szél nyugat felé, a halottak birodalmába és vigye meg a hírt Ozirisz királynak.
Ámde Széth, aki Nut fia, Hórusz nagybátyja, Ízisz testvére volt, magának akarta megszerezni Ozirisz örökségét, ezért így szólt az isteni liencséghez:
- Küldjetek ki engem, hogy megküzdjek Hórusszal. Majd én megmutatom, melyikönk ér többet. Az én kezeim biztosan le fogják őt győzni.
Thot azonban így felelt:
- Hogy kívánhatod magad számára Ozirisz hivatalát, mikor az ő fia, Hórusz életben van?
Másrészt azonban Széthnek is voltak pártfogói, ezért az isteni kilencség nem tudott dönteni. Erre Atum isten, a mindenség ura, a héliopoliszi nag fejedelem így szólt:
- Hívják el Hnum istent, a Kost, Mendész város urát, a nagy és élő istent, hogy ő ítélkezzék a két ifjú ügyében.
Miután Kos megérkezett, Atum így szólt hozzá:
- Hozz ítéletet e két ifjú ügyében és szüntesd meg ezt az állapotot, hogy itt vitatkozzanak előttünk évek óta, mindennap. Már hoztunk döntést kettőjük között, de a viszály azóta sem ért véget.
Kos, a nagy és élő isten, óvatosságra intett:
-Nem dönthetünk ebben a dologban, míg nem ismerjük alaposan az ügy állását. Küldjetek egy levelet a hatalmas Neith istennőnek, az istenanyának. Azt tesszük majd, amit ő mond.
Erre az isteni kilencség így szólt Thothoz:
- Írj egy levelet Neithnek, a hatalmas istenségnek, a mindenség urának, Atumnak, a héliopoliszi Bikának nevében.
- Nagyon szívesen, azonnal - felelte Thot.
Azzal leült ls megírta a levelet, mely így hangzott:

"A mindenség ura, Felső- és Alsó-Egyiptom királya, Ré-Atum, a napkorong, aki bevilágítja fényével egész Egyiptomot, és aki egyúttal a hatalmas Nílus, küldi ezt a levelet Neithnek, a hatalmasnak, az istenanyának, a mindenség ura élő lelkének. A mindenség ura, Néith alázatos szolgája, nag gondban van éjjel és nappal Ozirisz öröksége miatt, ezen tancskozik Egyiptom isteneivel mindennap. Adj tanácsot, ó, istenanya, mit tegyünk ezzel a két ifjúval, aki 80 év óta mindennap megjelenik a törvényszék előtt, és nem tudja senki, hogy hangozzék a döntés ügyükben. Írd meg, ó, istenanya, mit tegyünk."
Erre válaszul Neith, a hatalmas istenanya, levelet küldött, mely a következőképpen hangzott:
"Adjátok Ozirisz hivatalát fiának, Hórusznak, mert másképp hallatlan igazságtalanságot követtek el. De ezzel engem is megsértenétek és előidéznétek, hogy az ég leszakadjon a földre. Üzenem pedig a mindenség urának, a héliopoliszi Bikának: kárpótlásul a királyságért kettőzd meg Széthnek a vagyonát, add neki feleségül két lányodat, Anat és Astarte istennőket, aztán Hóruszt helyezd atyjának, Ozirisznek trónusára."
Neithnek, a hatalmasnak, az istenanyának ez a levele megérkezett az isteni kilencség elé, mely éppen egy nagy csarnokban tanácskozott. Thot kezébe vette a levelet és hangosan felolvasta az isteni kilencség és a mindenség ura előtt. Az isteni kilencség, mintha csak egy szája lett volna, így kiáltott fel:
- Neith istennőnek igaza van!
Atum, a napisten, a mindenség ura azonban szívében még mindig Széth pártján volt és így szólt Hóruszhoz:
- Gyenge testalkatú vagy te még és ez a hivatal túl nehéz egy olyan fejletlen kamsznak, mint te vagy.
Erre az isteni kilencség rettentő haragra gerjedt. Baba isten felállt és odakiáltott a napistennek:
- Megérdemled, hogy üres legyen a szentélyed!
Az isteni kielncség otthagyta a csarnokot, tagjai visszavonultak lakásaikba, a mindenség ura pedig magára hagyatva egy egész napot fekve töltött szobájában. Szívében mély szomorúság lakozott. De ekkor megjött leánya, Háthor, a déli szikomorfa úrnője és sikerült neki atyját felvidítani. Tréfáira a napisten felkacagott, majd felemelkedvén, újra összehívta a kielnctagú istenséget, hogy ülésezzen Hórusz és Széth ügyében. Mikor mind együtt voltak, így szólt Hóruszhoz és Széthhez:
- No, beszéljetek!
Elsőnek Széth, a nagyerejű, Nut istennő fia szólalt meg. Ezeket mondta:
- Ami engem illet, én vagyok Széth, a legerősebb az isteni kilencségben. Én ölöm meg mindennap a mindenség ura, a napisten ellenségeit és ott állok az ő bárkájában. Nincs egyetlen olyan isten sem, aki el tudná végezni ezeket a feladatokat. Nekem ven tehát jogom betölteni Ozirisz hivatalát.
Erre az istenek egy része - megváltoztatva előbbi véleményüket - így szólt:
- Széthnek, Nut fiának, igaz van.
De Thot és Onurisz hangosan így kiáltott fel:
- Mi dolog ez?! Átadjátok a nagybátynak az apa tisztségét, mikor a fia életben van?
Kos, a nagy élő isten, Mendész ura így vitázott velük:
- Hát átadják a hivatalt ennek a fiatal sihedernek, mikor a nagybátyja, Széth, életben van?
Hórusz, Ízisz fia, pedig így beszélt:
- Méltatlan dolog az, hogy engem az isteni kilencség foszt meg atyámnak, Ozirisznek hivatalától.
Ízisz, aki szintén jelen volt fia ügyének tárgyalásánál, rettentő dühre gerjedt és így kiáltott fel:
- Amilyen igaz, hogy él az én anyám, Neith istennő és amilyen igaz, hogy él Ptah-Tateten, akinek hosszúak a tollai és aki letöri az istenek szarvát, olyan igaz, hogy nem nyugszom bele abba az ítéletbe, mely megfosztja fiamat atyja örökségétől, mert én ezt igazságtalanságnak tartom.
Az isteni kilencség erre így válaszolt:
- Szűnj meg dühöngeni! Igazságot fogunk szolgáltatni annak, akinek igaza van.
Széth isten, Nut fia, mikor látta, hogy az isteni kilencség újra Hórusz ügye felé hajlik és Ízisznek kedvező szavakat mondtak, szörnyű haragra gerjedt és így szólt hozzájuk:
- Nem féltek, hogy kezembe fogom buzogányomat és mindennap agyonütök egyet közületek?
De aztán lecsillapodott és csak annyit mondott:
- Nem tárgyalok addig ez előtt a törvényszék előtt, amíg Ízisz is jelen van.
Atum-Ré napisten, aki szíve szerint Széthet pártolta, így szólt:
- Gyertek, szálljunk hajóra, menjünk át a Középső Szigetre és ítélkezzünk ott. Antinak, a révésznek ondjátok meg, hogy ne merjen átvinni csónakján egyetlen asszonyt sem.
Az isteni kilencség csakugyan hajóra szállt, átkelt a szigetre, ott letelepedett és falatozni kezdett. Mikor Ízisz istennő megtudta, hogy az isteni kilencség a Középső Szigetre ment, ő is utánuk indult. Lement a partra és közeldett Antihoz, a révészhez, kai nem messze csónakjától üldögélt. Nem ismerte meg Íziszt, mert az átváltozott öregasszonnyá és meggyörnyedve csoszogott. Egy kis aranygyűrűt viselt a kezén. Mikor odaért a révészhez, így szólt hozzá:
- Azért jöttem hozzád, hogy megkérjelek, vigyél át engem a Középső Szigetre, mivel egy bögre lisztet akarok vinni a kisfiamnak. Már öt napja ott van a szigeten, őrzi az állatokat és bizonyára nagyon megéhezett.
A révész azonban így válaszolt:
- Lelkemre kötötték, hogy ne vigyek át egyetlen asszonyt sem.
- Amit te mondasz - vitázott vele Ízisz -, az csak íziszre vonatkozik, őt nem szabad átvinned.
A révész egy ideig gondolkodott, majd így szólt:
- Mit adsz nekem, ha átviszlek a Középső Szigetre?
- Adok neked egy cipót - felelte Íisz.
- Minek nekem a te cipód? - mondta a révész. - Átvigyelek egy cipóért, mikor megmondták nekm, hogy ne vigyek át egy asszonyt sem?
- Hát neked adom ezt az aranygyűrűt, amit a kezemen viselek - felelte Ízisz.
- Jól van, addi ide az aranygyűrűt, akkor átviszlek - mondta a révész.
Ízisz odaadta és a révész csakugyan átszállította a Középső Szigetre. Ízisz egy ideig sétált a fák alatt, nézelődött jobbra-balra, míg meg nem látta az isteni kielncséget, amint ott üldögélt és falatozott. Széth azonban meglátta Íziszt és közeldett feléje. Ízisz erre varázsigét mondott és gyönyörű fiatal nővé változott. Olyan szép volt, hogy nem volt párja az egész országban. Széth rögtön heves szerelemre gyulladt iránta. Egy szikomorfa mögé állt és onnan kiáltott rá:
- Jöjj ide, te szép teremtés, hadd lehetek egy kis ideig veled!
- Ó, nagy uram - felelte Ízisz -, én egy pásztor felesége vagyok. Egy fiat szültem neki. Mikor férjem meghalt, ez a fiú vette át apja nyájának őrzését. Jött azonban egy idegen, bement az istállóba és így szólt a fiamhoz: leütlek, kikergetlek, elveszem tőled atyád nyáját. Így beszélt vele. Arra kérlek, nagy uram, légy a fiam védelmezője.
- Micsoda - kiáltott fel Széth -, hát egy idegen csavargó bírja az állatokat, mikor az atya fia életben van?!
Ebben a pillanatban Ízisz madárrá változott és felszállt a szikomorfa tetejére. Így szólt Széthez:
- Most aztán sírhatsz! Saját száddal és saját szavaddal mondtál ítéletet magad felett. Mit akarsz még ezek után?
Széth szégyenében és dühében sírva fakadt, majd elment arra a helyre, ahol a mindenség ura Ré tartózkodott és még akkor is zokogott.
- Mi bajod van már megint? - kérdezte a napisten.
- Ó, mindenség ura, nagy az én bánatom - felelte Széth. - Ízisz, ez a gonosz asszony, eljött ide is, hogy gyötörjön engem. Szép nővé változott és ezt mondta nekem: "Én egy pásztor felesége vagyok, aki nemrégen halt meg. Egy fiút szültem neki, aki apja halála után a nyájat őrizte. Jött azonban egy idegen, bement at istállóba és azt mondta a fiamnak: én téged leütlek, kikergetlek, elveszem apád nyáját, ezentúl az én tulajdonom lesz." Ezt mondta nekem Ízisz istennő.
- És te mit feleltél erre? - kérdezte a napisten.
- Hát elveheti egy idegen a nyájat, mikor az apának a fia él? Üssenek egy bottal arcába ennek a csvargónak, dobják ki és helyezzék a te fiadat apjának a birtokába. Ezt feleltem neki.
- Hát akkor mit akarsz? - mondta a napisten. - Te magad mondtál ítéletet magad felett.
Széth dühében nem tudott mást tenni, mint hogy Antit, a révészt, az isteni kilencség elé rendelte, mert megszegte a parancsot. Az isteni kilencség arra ítélte a révészt, hogy lábkörmeit tőböl kitépjék. Anti pedig, akit az aranygyűrű vesztegetett meg, elátkozta az aranyat az isteni kilencség előtt monfván:
- Legyen gyűlöletes az arany mindörökre az én városomban.
Az isteni kilencség pedig hajóra szállt, átment a nyugati partra és ott letelepedett egy hegyen. Mikor elérkezett az este, a napisten ezt izente nekik:
- Mit csináltok itt, mivel töltitek az időt? Hagyjátok, hogy ez a két fiatalember egész életét a törvényszék előtt töltse? Amint megérkezik hozzátok ez az üzenet, azonnal tegyétek a fehér koronát Húórusznak, Ízisz fiának a fejére és őt nevezzétek ki atyja utódául.
Széth erre újra szörnyű dühre gerjedt, de az isteni kilencség így szólt hozzá:
- Szűnj meg dühöngeni. Nem kell-e azt megtenni, amit a napisten mond?
A fehér koronát rátették Hórusznak, Ízisz fiának fejére. De Széth még mindig nem nyugodott bele és dühöngve tiltakozott:
- Átadjátok a hivatalt az unokaöcsémnek, mikor én, a nagybátyja, életben vagyok? Vegyék le a fehér koronát Hórusz fejéről és dobják őt a vízbe, hogy megküzdhessek vele még egyszer a királyi hivatalért.
Így szólt és az isteni kilencség a napistenhez fordult, aki beleegyezett Széth indítványába. Széth erre így szólt Hóruszhoz:
- Gyere, változzunk át két vízilóvá és merüljünk le a tenger habjaiba. Aki három hónapon belül felmerül a vízből, az nem alkalmas a királyi hivatal ellátására.
Hórusz vállalta a küzdelmet és a két ellenfél elmerült a vízbe. Ízisz pedig ült a tengerparton és így zokogott: - Széth meg fogja ölni az én fiamat, Hóruszt.
Elhatározta, hogy ezt megakadályozza. Keresett eegy kötelet, majd rezet hozott és szigonyt öntött. A szigonyt rákötötte a kötélre és bedobta a tengerbe azon a helyen, ahol Hórusz és Széth elmerült Ízisz Széth testébeakarta dobni a szigonyt, de az Hórusz testébe harapott. Hórusz erre feljajdult:
- Segítség, anyám, Ízisz, parancsold meg a szigonyodnak, hogy engedjen el engem, hiszen én Hórusz vagyok, a te fiad!
Ízisz erre ijedten felkiáltott és ráparancsolt a szigonyra, hogy engedje el Hóruszt. A szigony el is engedte, mire Ízisz újra a vízbe dobta és ez most már Széth testébe harapott. Széth fájdalmában felkiáltott:
- Mit vétettem ellened, ó, nővérem, Ízisz? Parancsold meg szigonyodnak, hogy boccsáson el engem. Hiszen én a te, egyanyától való testvéred vagyok!
Ízisz szíve megesett testvérén és őszinte mély részvét támadt szívében. A szigonyához fordult, mondván:
- Bocsásd el őt! Ízisznek a testvére az, akibe te harapsz.
Erre szörnyű dolog történt. Hórusz heves dühre gerjedt anyja ellen és kijött a vízből. Arca olyan volt, mint egy dühöngő leopárdé. Kezébe vette 16 deben súlyú kését és levágta anyjának, Ízisznek a fejét. A fejet kezébe vette és elrohant a hegységbe. Ízisz pedig fejetlen kovakő szoborrá változott. Atum-Ré napisten, mikor meglátta a szobrot, e szavakat intézte Thot istenhez:
- Ki ez az ismeretlen nő, akinek nincs feje?
- Ó, uram - felelte Thot -, ez a hatalmas Ízisz, az istenanya, Hórusz, az ő fia, lefejezte.
Erre a napisten haragjában felkiáltott és így szólt az isteni kilencséghez:
- Nosza, induljunk és mérjünk rá súlyos büntetést.
Az isteni kilencség pedig felment a hegységbe és indult megkeresni Hóruszt, Ízisz fiát. Hórusz eközben sokfelé kóborult és elfáradva aludt egy fa alatt. Széth, aki szintén kijött a vízből, ugyancsak a hegységben kóborolt és rátalálva Hóruszra, kitépte a két szemgolyóját és elásta hegyen. A szemek pedig kivirágoztak és lótuszvirággá változtak. Széth ekkor visszatért a napistenhez és azt hazudta, hogy nem találkozott Hórusszal.
Történt pedig, hogy Háthor istennő, a déli szikomorfa úrnője, a hegységben megtalálta Hóruszt, amint sírva feküdte a fűben. Az istennő megsajnálta, fogott egy gazellát, megfejte és így szólt Hóruszhoz:
- Nyisd ki a szemedet, hogy tejet önthessek bele!
Hórusz engedelmeskedett, kinyitotta szemét és az istennő néhány csepp tejet öntött belé, előbb a jobb, majd a bal szemébe. Ezután így szólt Hóruszhoz:
- Nyisd ki most a szemedet!
És íme, mikor kinyitotta szemét, ismét látott. Nem lehet leírni az ő örömét. Háthor istennő pedig elment a napistenhez és jelentette neki:
- Megtaláltam Hóruszt. Széth megvakította, de én újra meggyóhyítottam. Nézd csak, már jön is.
Az isteni kilencség újra maga elé idézte Hóruszt és Széthet. A mindenség ura így szólt hozzájuk:
- Mielőtt az isteni kilencség állnátok, egyetek, igyatok, legyetek immár jó békességben és hagyjátok abba ezt a folytonos veszekedést.
Széth erre így szólt Hóruszhoz:
- Gyere, töltsünk el egy szép napot házamban.
- Nagyon szívesen - felelte Hórusz.
El is mentek, de Széth nem kereste őszintén a barátságot, hanem Hórusz megrontására törekedett. Erre újból kitört az ellenségeskedés és Széth így szólt az isteni kilencséghez:
- Ne adjátok neki apjának hivatalát! Küldjétek ki velem együtt, hogy építsünk kőhajókat és küzdjünk meg egymással, mint két ellenfél. A győztesé legyen a királyi hivatal )élet, üdv, egészség kísérje!).
Hórusz örömmel fogadta Széth indítványét. Ugyanis ravasz tervet eszelt ki. Kivágott jó néhány fát és ezekből készítette el hajóját, kívül pedig gipszréteggel vonta be, hogy úgy lássék, mintha hajója kőből készült volna. Mindezt éjszakának idején csinálta úgy, hogy tervéről senki sem tudott. Még Széth is, amikor megpillantotta Hórusz hajóját, azt hitte, hogy valóban kőből készült. Ő maga felment egy hegyre, levágott egy sziklacsúcsot és abból épített magának egy 138 könyöknyi hosszúságú hajót.
Nemsokára beszálltak hajóikba az isteni kilencség előtt. Széth hajója természetesen elsüllyedt a hullámokban, míg Hórusz a víz színén maradt. Széth azonban megmenekült, vízilóvá változott és nekirohant Hórusz hajójának, hogy elsüllyessze. Hórusz dühében megragadott egy lándzsát, hogy ledöfje, de az isteni kilencésg megtiltotta neki. Erre Hórusz nagy elkeseredésében hajójával Szaiszba utazott, hogy panaszt tegyen Neithnél, az istenanyánál. Így szólt hozzá:
- Ó istenanya, tégy valamit, hogy végre ítéletet hozzanak Széthtel való viszályomban. Hiszen 80 év óta a törvényszéken töltjük az időt anélkül, hogy ítéletet tudnánk mondani. Sohasem adtak Széthnek igazat és már ezerszer elismerték, hogy nekem van igazam. Ő azonban ügyet sem vet arra, amit az isteni kilencség mond, hanem újabb és újabb fondorlatokat eszel ki ellenem. Pedig már volt tárgyalás az "Igazság Útja"-csarnokban is és ott is nekem adtak igazat. Sok más helyen ismegtárgyalták az ügyünket és minden esetben megállapították az igazamat. Az isteni kilencség már számtalanszor kimondta, hogy teljes igazság az, amit Hórusz, Ízisz fia mond. De mit ér mindez, ha mégsem kapom meg atyám hivatalát?
Erre Neith, az istenanya, Thotot hívatta és általa izent a napistennek, a mindenség urának:
- Küldess egy levelet Oziriszhez, hogy ő mondjon ítéletet a két ifjú ember ügyében.
A mindenség ura ezeket mondta Thotnak:
- Ülj le és írj levelet Ozirisznek, hogy megtudjuk, mi az ő véleménye az üggyel kapcsolatban.
Thot pedig leült és a következő levelet írta:
"Felső- és Alsó-Egyiptom királya, a héliopoliszi Bika, aki az embereket megalkotta a legősibb időkben, az Oroszlán, a mindenség ura küldi ezt a levelez Ozirisznek (élet, üdv, egészség neki!). Írd meg nekünk, hogy mit tegyünk Hórusszal és Széthtel, nehogy helytelen határozatot hozzunk az ügy kellő ismerete nélkül."
Mikor sok nappal ezután a levél megérkezett Ozirisz királyhoz, a nap fiához, a természet és az ételek urához és felolvasták neki, hatalmasat kiáltott, majd sietve válaszolt a mindenség urának és az isteni kilencségnek:
"Miért követtek el gonoszságot az én fiam, Hórusz ellen? Ez a jutalmam, mikor én tettelek benneteket erőssé? Én teremtettem meg az árpát és a búzát, hogy tápláljam nemcsak az embereket, hanem az isteneket is. Egyetlen isten vagy istennő sem tudta volna ezt megtenni."
Ozirisz levele elérkezett Ré napistenhez, aki éppen akkor Xoiszban tartozkódott és egy fehér mezőn ült együtt az isteni kilencséggel. Felolvasták előttük Ozirisz levelét, mire a napisten így szólt:
- Gyorsan írjatok választ Ozirisznek és mondjátok meg neki, hogy azt üzenem: ha te nem léteznél és meg sem születtél volna, árpa és búza akkor is lenne.
A mindenség urának ez a levele elérkezett Oziriszhez, rögtön fel is olvasták neki. Ő nyomban válaszolt, mondván:
"Valóban nagyon szép mindez, amit ti cselekedtetek, te és az isteni kilencség, melynek te vagy az alkotója. De azt mégis megengedtétek, hogy az igazság lesüllyedjen az alvilágba. Ne bízzátok el magatokat, veszélyes helyzetben vagytok. Az én országom vad tekintetű gonosz démonokkal van tele, akik nem félnek egy istentől vagy istennőtől sem. Ki fogom engedni őket és majd ők elrabolják mondazok szívét, akik részesek a gonosz cseledetekben. Lehozzák őket ide az alvilágba, ahol velem fognak lakni mindörökre. Különben sem igazság, hogy csak nekem kelljen itt laknom az alvilágban, míg ti mindnyájan kint éltek. Van talán valaki köztetek, aki erősebb, mint én?"
Mikor Ozirisz levele megérkezett, Thot felolvasta a mindenség ura és az isteni kielnség előtt. Miután meghallgatták, így szóltak:
- Tökéletesen igaza van a táplálékok urának (élet, üdv, egészség neki!).
De Széth kívánságára újból átkeltek a Középső Szigetre, ott ismét tanácskoztak és ismét Hórusznak adtak igazat. Atum, a két ország ura, a héliopoliszi király ekkor így szólt Íziszhez:
- Verd béklyóba Széthtet és vezesd el innen.
Ízisz béklyóba verte és ekkor Atum így szólt a fogolyhoz:
- Miért szállsz szembe mindig az ítélettel és miért akarod hatalmadba keríteni azt a tisztséget, amely Hórusz jogos tulajdonosa?
Széth ekkor már megtörve, így mentegetőzött:
- Megbántam, jó uram! Hívjátok elő Hóruszt, Ízisz fiát és adjátok át neki apjának, Ozirisznek tisztségét.
Elmentek tehát, hogy megkeressék Hóruszt. Mikor megtalálták, fejére tették a fehér koronát és atyjának trónjára ültették. Ezt mondták neki:
- Te vagy Egyiptom tökéletes királya! Te vagy jóságos ura - élet, üdv, egészség neked! - az összes országoknak.
Ízisz pedig örömében felkiáltott:
- Tökéletes király vagy te és az én szívem nagyon vidám, hogy te bevilágítod fényeddel az egész országot.
Ptah, a nagy isten, akkor ezt kérdezte az isteni kilencségben vele együtt ülő társaitól:
- Hórusz ügye tehát rendben volna, őt most már beiktatták apja hivatalába, de mit csináljunk Széthtel?
Mire a napisten így válaszolt:
- Adjátok nekem Széthtet, hogy velem együtt lakjék és közel legyen hozzám, mintha a fiam volna. Ő majd mennydörögni fog az égbolton és az emberek félni fognak tőle.
Azután így folytatta:
- Most pedig ti, az isteni kilencség tagjai, ünnepeljétek Hóruszt, Ízisz fiát! Örvendezzetek oly hangosan, hogy a földön is hallhassák: üdv Hórusznak, Ízisz fiának!
Ízisz pedig ezt mondta:
- Hórusz, a király - élet, üdv, egészség neki! -, már trónra is lépett. Az isteni kilencség ünnepel, az ég vidám.
Az isteni kilencség tagjai koszorúkat tesznek fejükre, szívük elégedett, az egész ország ujjong, mikor látják Hóruszt, Ízisz fiát, aki elnyerte végre atyja, Ozirisz királyi méltóságát!

4. Hogyan tudta meg Ízisz a napisten legtitkosabb nevét?

Ízisz istennő bölcsességben embert és istent, élőt és halottat egyaránt felülmúlt. Nem volt egyetlen olyan dolog sem égen, sem földön, amit ő nem ismert volna, akárcsak a napisten, aki megvilágítja a földet. Csak egy dolgot nem ismert ez a mindentudó istennő: nem ismert Ré, a napisten titkos nevét. Ey szerfölött bántotta és elhatározta, hogy valamilyen úton-módon kifürkészi. Ré napisten legénységének élén mindennap ott ült bárkájában felséges trónján. Megöregedett ekkor már, keze és ajka reszketőssé vált és egy alkalommal nyála kicsordult és lehullott a földre. Ízisz ott termett. Nyálból és agyagból kígyót formált. Azután elhelyezte egy keresztúton, ahol a nagy isten sétálni szokott. A nagy isten nemsokára csakugyan megjelent palotája kapujában és megszokott sétájára indult. A kígyó megmarta, ahogy a keresztútra ért. Tűz csapott ki az isten testéből. Eleinte szinte megnémult ijedtében, de aztán kiabálni, jajgatni kezdett, fel a magas égig. Mikor az isteni kilencség meghallotta az ijesztő hangokat, megkérdezte:
- Mi történt? Miért jajgatsz, ó hatalmas isten?
De ő nem tudott mindjárt válaszolni. Ajkai reszkettek és egész testében remegett. Testét úgy elárasztotta a méreg, mint ahogyan a Nílus elborítja a földeket áradás idején. Mikor végre összeszedte magát, így szólt hozzájuk:
- Gyertek ide hozzám, ti istenek, akik az én testemből keletkeztetek, ti istenek, akik énáltalam jöttetek létre. Tudatni akarom veletek, hogy mi történt velem. Valami szörny megmart engem. Nem tudom, hogy micsoda, a szemeim nem látták soha. Sejtelmem sincs róla, hogy mi lehetett voltaképpen. Akkor történt ez, mikor kiléptem a kapun, hogy megtekintsem a világot, melyet én teremtettem. Amikor a keresztúthoz értem, valami megszúrt engem, de nem tudom, hogy micsoda. És hogy szenvedek tőle! El sem tudtam képzelni, hogy van ekkora szenvedés. Nem igazi tűz és nem igazi víz. A szívem lángban ég, testem reszket és minden tagomat hideg borzongatás rázza. Küldjétek hozzám gyermekeiteket, mert az istenek gyermekei csodálatos varázsigéket tudnak, majd ők megszabadítanak ettől a szörnyű szenvedéstől!
El is jöttek az istenek gyermekei, köztük Ízisz is, akinek csodálatos varázsigéi voltak a fájdalmak megszüntetésére. Így szólt a napistenhez:
- Mi történt veled, ó felséges isten? Miféle kígyómarástól gyengültél el ennyire? Talán gyermekeid közül emelte föl valamelyik ellened fejét? Ha így történt, majd én legyőzöm és visszaűzöm őt.
A napisten ily szókkal válaszolt Ízisznek:
- Éppen el akartam indulni, hogy sétálgassak Egyiptomban és az idegen országokban, mert szívem vágyott arra, hogy lássam azt, amit teremtettem. Mikor a keresztúthoz értem, valami megmart anélkül, hogy láttm volna. És hogy szenvedek tőle! Nem igazi tűz és nem igazi víz, mégis hidegebb vagyok mint a víz, forróbb vagyok, mint a tűz és emellett hideg borzongatás rázza tagjaimat. A szemem is elhomályosul és nem látok. Az ég úgy rám nehezedik, mint a földre a legnagyobb hőség idején.
- Meggyógyítalak, ó, atyám - kiáltott fel Ízisz -, csak mondd meg nekem a te titkos nevedet, mert megszabadul a szenvedéstől az, akinek nevét a varázsigében megemlítem.
Ré így felelt:
- Én vagyok az, aki megalkotta a földeket, a hegyeket és vizeket. Én vagyok az, aki megalkotta az eget, ahol az istenek lelke lakozik. Én vagyok az, aki szemeit kinyitva létrehozta a világosságot. Én vagyok az, aki szemét lehunyva létrehozta a sötétséget. Én vagyok az, aki szabályozza a Nílus áradását. Én vagyok az, aki megnyitotta az évet és létrehozta a napokat és órákat. Én vagyok az, aki meggyújtotta az élő tüzet. Én vagyok Hepere hajnalban, Ré délben és Atum este idejében.
Ré szavai után azonban a méreg keringése nem szűnt meg és a nagy isten tovább szenvedett. Ízisz ekkor azt mondta neki:
- Amit te elmondtál, hatalmas isten, ez mind igaz, de nem tartalmazza a te igazi nevedet. Ha te ezt kimondtad volna, a méreg azonnal eltávozott volna belőled. Így tovább éget a lángja.
Ré isten erre így válaszolt:
- Tartsd hát ide a füledet, leányom, Ízisz, hogy az én igazi nevem átmehessen testemből a tiédbe. A legszentebb Ősisten rejtette el ezt a nevet, amelynek örökké titokban kell maradnia, ha meg akarom tartani helyemet millió évekig a napbárkában. De most én, hogy a kínzó méregtől szabaduljak, megsúgom neked, és te soha senkinek ne áruld el, csak fiadnak, Hóriusznak, ám őt is kötelezd esküvel arra, hogy nem adja tovább senkinek.
Ezzel megsúgta Ízisznek titokban tartott nevét. Ízisz erre a következő varázsigét mondta el:
- Távozz el, ó, kígyóméreg, távozz el! Hagyd el szavaimra a nap istenét, a lángoló istent! Én vagyok Ízisz, aki ezt a varázsigét mondja. Távozz el, méreg! A nagy isten elárulta legtitkosabb nevét és most már Ré meggyógyul és élni fog Ízisznek, az istenek úrnőjének hatalma által, aki a mérget kiűzte belőle.
Így tudta meg tehát Ízisz Ré napisten igazi nevét a méreg által, amelyet rábocsátott.

/ A cikk Dobrovits Aladár, Kákosy László és Román József feldolgozása alapján készült./

Vissza a Mitológia főoldalra