Abydos Gate - Csillagkapu :: Mitológia :: Goa'uld istenek a mitológiában

Goa'uld istenek a mitológiában
Írta: Nováki Ákos Tamás (Platschu), közreműködött Beatbull

AMONET

A szellő és a levegő megtestesítője Hermopolisz megalapítási történetében. Általában kígyószerűen ábrázolják. A férfi megfelelője Amon (Amun), akinek egyben a felesége is.
Hangalakilag hasonlít hozzá Amentet, aki viszont az egyiptomi mitológiában Nyugatnak, a holtak országának istennője. Nőalakban ábrázolták, fején az "amentet" ("nyugat") hieroglif jeggyel. A holtak országában a halottak védelmezőjeként nyújotta kezét az odaérkezőknek. Az Újbirodalom időszakában Amentet alakja összeolvadt Hathor istennő alakjával, akit ugyancsak "csodálatos Nyugat uralkodónőjének" neveztek.

ANUBIS

Inpu (Inpw) az egyiptomi mitológiában isten, a halottak oltalmazója. Fekvő sakál vagy vadkutya illetve sakál- vagy kutyafejű ember alakjában jelenítették meg. Anubisz az elhunyt túlvilági megítélésénél, mint bíró volt jelen, így az istenek bírálójának (egyiptomi "szab") is nevezték. A sakál hieroglif jele bírót is jelentett. Anubisz kultusza Kaszában (görögül Künopolisz, azaz "kutyaváros"), a 17. Nomoszban tartozó városban keletkezett, de nagyon korán elterjedt Egyiptomban. Az Óbirodalom időszakában Anubiszt a holtak istenének tartották, fő jelzői: "Henti-Imentiu", vagyis a Nyugatiak (elhunytak) élén álló, "Ra-Szetau (a holtak országának) ura", "az sitenek palotájában élen álló". A Piramiszövegek szerint Anubisz a holtak birodalmának főistene volt.

Eredetileg a napisten, Ré 4. Fia volt, de később ez megváltozott. Plutarkhosz szerint Anubisz Ozirisz és Nepthüsz (Nehebhut) fia, akit anyja a mocsárban rejtett el, hogy megvédelmezze Széth haragjától. Az isteni gyermeket Ízisz találta meg és nevelte föl. Amikor Ozirisz elhagyta Egyiptomot, hogy tanítását az egész világon elterjessze, Anubisz kísérte el útján. Amikor pedig Széth megölte Oziriszt, Anubisz szervezte meg apja temetését. Testét szövettel takarta be és ezzel alkotta meg az első múmiát. Ezért tekintették Anubiszt a temetési szertartások teremtőjének. Ő tartotta számon a megholtak szívét, míg Ozirisz a meghalt fáraót személyesítette meg, akit istenhez hasonlóan feltámasztott. Az i. e. III. Évezred végétől azonban Anubisz feladatai fokozatosan áthárultak Oziriszre, aki a jelzőit is átvette, Anubisz pedig átment az Ozirisz-misztériumokhoz kapcsolódó istenek körébe. Thottal együtt részt vett Ozirisz ítélethozatalában. Anubisz nevével sűrűn találkozunk a halotti irodalomban, abból tudjuk, hogy ő volt az elhunyt testének épségben tartását szolgáló balzsamozásnak, mumifikálásnak az isteni védnöke, sőt egyes elképzelések, ábrázolások szerint ő maga végezte a balzsamozást. Azt tartották róla, hogy ha rátette kezét a múmiára, akkro varázs révén Ahba, "boldog állapotba", "lelki világosságba" jutott a halott és ennek az érintésnek a következtében új életre kelt. Anubisz helyezte el a sírkamrában a halott körül a Hórusz-fiúkat, és mindegyiknek adott megőrzésre egy kanopuszedényt az elhunyt bebalzsamozott belső testrészeivel. Anubisz szoros kapcsolatban állt a thébai nekropolisszal, amelynek a pecsétjén kilenc fogoly felett lévő sakálként ábrázolták. Bata isten fiváránek tartották, erről szól a Két testvér története. Az ógörögök Hermésszel azonosították.

APOPHIS

Az egyiptomi mitológiában Apep néven a sötétséget, a káosz és a gonoszt megszemélyesítő hatalmas kígyó, Ré napisten örök ellensége. Apophiszra szórt átkokkal gyakran találkozunk a napmítoszokban, ahol Apophisz rendszerint a Nap összes ellenségének gyűjtőalakjaként szerepel. A föld mélyében lakik, ahol a harcát vívja Ré ellen. Amikor Ré megkezdi éjszakai hajózását a föld alatti Níluson, Apophisz úgy akarja elpusztítani őt és Nap-bárkáját, hogy kiissza a folyó összes vizét. A minden éjszaka megismétlődő harcból Ré és az elől harcoló Széth kerül ki győztesen és arra kényszeríti Apophiszt, hogy visszahányja a vizet a mederbe. Más mítoszban Ré vörös kandúr alakjában lemetszi Apophisz fejét. A kései korokban Apophisz közel került Széthez. Apophisz, mivel Széth ellenfele volt, a hükszoszok uralma alatt kedvelt volt az egyiptomiak között. Ezt bizonyítja az is, hogy ebben az időszakban több fáraó is viselte az Apophisz melléknevet.

BAAL

Baál Jamm és Mót mellett a harmadik főníciai főistenség. Míg Jamm a tenger, Mót az alvilág ura, addig ő az eget és a földet kormányozza. Baál Dagan fia, felesége pedig Anat. Szent állata a bika. Voltaképpen Baál nem személynév, hanem megszólítás, mely elrejti az isten igazi arculatát. Ezért nevének több helyi változata és összetétele ismert. Pl.: Baál-Hammón ("az áldozati füst ura") néven tisztelték Karthágóban. Nevezték Rakab-Arpatnak ("felhőkön lovagoló"), Baál-Hászórnak ("Hászór ura"), Baál-Zebubnak vagy Belzebubnak ("vidék ura"), Baál-Szafónnak ("észak ura"), Baál-Peórnak, görögösen Belphegórnak ("Peór-hegy ura") stb. Igazi nevét ritkán ejtették ki, nehogy az idegenek is megtanulják és segítségül hívják. Baál Él ellen tört, hogy magának szerezze meg a legfőbb hatalmat. Él megnyerte szövetségesül Jammot és az istenek helyeselték azt, hogy Jamm hadat indítson. A küzdelem során Baál eltalálta Jamm vállát, másodszorra homlokát s ezzel győzött. A győzelmi lakomán Anat legyilkolta a vendégeket, majd Baál békefelhívsára hallgatva megszelídült és nászt ült vele. Egy másik mítoszban Kótar palotát épített Baálnak egy hegyen. Baál kiállt a palota ablakába és szidalmazni kezdte ellenfeleit. Köztük volt Mót is, aki "meghívta" az alvilágba. Indulás előtt Baál utódott nemzett magának egy tehénnel. Az alvilágba magával vitte a lányait, szolgáit, a felhőket, az esőt és a szelet. Anat mindenütt kereste az eltűnt Baált. Végül a napistennő megtalálta és Anat eltemette. Majd visszakövetelte Móttól, akit megölt. Erre Baál feltámadt, újra trónra jutott és megbüntette a hatalomra áhítozó Altart.

Balu, később Baál (" gazda, úr ") az egyik leggyakoribb megnevezés a nyugati sémi mitológiában az egyes helyi istenségekre és a közös istenekre. A legelterjedtebb kultusza annak a Baálnak alakult kit, akit a vihar, égzengés és a villámlás, eső és az eső adta termékenység isteneként tiszteltek, s akit Baál-Hadad, később csak Hadad néven is emlegettek. Ugaritban ez az isten a mítoszk főszereplője (Aliyan-Baál = "erős férfi"), egész mitológiai ciklusa van. Az ugariti hagyomány ilyen megkülönböztett érdeklődésének oka, hogy ez az isten Ugarit patrónusa volt.
Baál Ilu és Asirat fia, de Dagan fiának is mondják (lehetséges, hogy Ilut úgy tekintették Baál atyjának, mint ősatyát; kései főniciai hagyomány szerint Baál anyja Uranosznak volt egyik ágyasa; Uranosz az adott esetben valószínüleg megfelel Ilunak, s Baál anyja már Uranosztól terhesen került Daganhoz). Egy helyütt említik, hogy három leánya van Baálnak, akik egyben a feleségei is: Padaraj (" zsírt adó ", vagyis " tápláló "), Talaj (" harmathozó ") és Arcaj (" Föld "). Ez utóbbi földistennő, s esetleg köze van a későbbi Arcuhoz, aki talán azonos a Szankhuniathón-Philón teogóniájában említett Gaiával, Uranosz feleségével. Baál húga és kedvese Anat.
Óriás vitéznek rajzolják Baált. Ő a legerősebb a felhőkön nyargaló héroszok között. Fejedelem is egyben (Baál-Zebub ld. bibliai Belzebub). Ábrázolják őt bika (a termékenység szimbóluma) alakjában vagy villámdárdával a földet átdöfő harcosnak. A Capanu ("északi", ivrit nyelven Cáfón) hegyen (a mai Dzsebel-el-Akrának megfelelő antik Casius mons) él, s annak ura. Az ifjabb istenek harccal kívánják megszerezni a hatalmat a világ és a többi isten fölött. Ekkor Baál ténylegesen ura a világnak, aki megfosztotta Ilut a hatalmától. Baál a föld és a termékenység ura, Anattal együtt ellentéte az alvilághoz a tengerhez tartozó pusztító-romboló erőknek. Főellenfele Mót (Mutu), aki a halál és az alvilág istene. A mítosz szerint Mutu el akarta orozni Baáltól a világuralmat és az istenek feletti hatalmat, s azt kívánta tőle, hogy jelenjen meg nála lakomára a föld alatti birodalomban. Baál félelmében nagy tisztelettel eleget is tesz ennek a kívánságnak és ezzel elismrei Mutu hatalmát önmaga felett. Később elpusztul valószínüleg Mutu kezétől. Ilu, Anat és a többi jóságos isten elsiratja Baált. Anat a napistennőnek Sapasnak a segítségével megtalálja Balu testét s egy sziratószertartás után eltemeti a Capanu hegyén. Anat azt veti Asirat szemére, hogy ellenségesen viselkedik Baállal szemben. Asirat unszolására Ilu Astart teszi meg az istenek urává. Anat visszaköveteli Mututól Baált, s amikor Mutu ellenszegül, Anaz elpusztítja Mutut. Testét feldarabolja, elégeti, porrá őrli és szétszórja a mezőn. Baál feltámad és visszakaparintja a hatalmat. Mutu pedig a halálát követő hetedik esztendőben visszatér és ismét megküzd Baállal. Sapas Ilu büntetésével fenyegeti Mutut és a küzdelem Baál diadalával végződik. De Baál és Mutu között újra és újra felújul ez a harc, amikor Baál elpusztul, hervadás és aszály lesz úrrá a természeten, de feltámadása pedig virulást hoz magával.
Baál küzdelmet vív a tenger istenével, Jammuval is, aki azt követeli tőle, hogy legyen a rabszolgája. Baál legyőzi Jammut, hála annak a csodálatos buzogánynak, amelyet Kosar-I-Husas készített számára (egy másik mítoszváltozatban Anat is legyőzi Jammut). Baál ellenfelei közé tartozik Latanu (ld. bibliai Leviátán) és több más ragadozó szörny. Az egyik mítosz elbeszéli, hogyan építették Balunak palotát (a hatalom és uralom jelképe): Asirat közreműködésével Anat megszerzi Ilu engedélyét a palota megépítésére, s a Capanu hegyen fel is építik. Aranyal és ezüsttel borították a tetejét. Az ablakon vitatkozik az építésszel.
A villámló Baálról szóló mondákat hettita forrásokból is ismerjük: eszerint Asirat (Asertu) igyekszik elcsábítani Balut. Baál Ilu (Elkunirsa) tanácsára enged a csábításnak és megalázza asz asszonyt, ami viszályt szül jkettejük közt. Egyiptomban Széthtel tekintették azonosnak Baált. A feltehetően palesztin eredetű mítoszokban Baál leveszi azt a pecsétet, amellyel Hórusz (Astar?) zárta le Anat és Astarta ölét. Mindkettőjüket feleségül adja hozzá Ré. Ismerjül Széth és Anat szent nászának történetét is. Egyiptomi forrásokból ismerünk egy olyan palesztin mítoszt is, amely Széth és Jammut küzdelmét meséli el, s e harcban Széth lett a győztes, míg kettejük között Astarta volt a közvetítő.

BASTET

Baszt néven az egyiptomi mitológiában az öröm és a vigasság istennője. Szent állatai a macskák, amit szentélyeiben helyeztek el. Macskafejű nőnek ábrázolták sistrummal (hangszerrel) a kezében. A XXII.dinasztia (a Bubasztidok, i. e. 10-8 sz.) uralkodása idején a virágzó Alsó-Egyiptomi város, Bubasztisz volt kultuszának a középpontja. Általában Ré napisten leányának illetve olykor nővérének tartották és házastársának tekintették. Később Ptah felesége lett. Egyesek szerint ő volt a sakálfejű Anubisz anyja és nem pedig Nepthüsz. Eredetileg nőstényoroszlán volt, aki a nap melegét és a napisten szemének haragját jelképezte, de a Kr. e. 1 évezred elejétől inkább macskaként vagy macskafejű istennőként ábrázolták. Az általában jóindulatú Básztet oltalmazta az embereket a betegségektől és a rossz szellemektől. Ő volt a szexualitás, a szerelem és a termékenység istennője is. Hérodotosz is említi a dallal és tánccal kísért ünnepét (II.60). A macskát szaporasága tette termékenységszimbólummá. Egy démotikus álmoskönyv szerint macskával álmodó nő sok gyereket szül. Újévkor macskaszobrokat készítettek jókívánság-felirattal. De nemcsak az egyszerű ember várta az istennő jótéteményeit a következő évre, a hivatalos állami-papi rítus is szükségesnek tartotta jóindulatának elnyerését. Az újévi szertartásokon sólyom-, keselyű- és macskaszobrokat tettek a király nyakába. A memphiszi háromságban Szahmettel azonosult, akinek jelleme ellenkező volt. A Napszem-mítoszban a Thot-majom próbálja visszacsalogatni Egyiptomba a haragvó oroszlán-macska istennőt, aki pillanatnyi hangulatának megfelelően holttomboló oroszlánná, hol szelíd macskává változik. A régi görögök Artemisszel hozták összefüggésbe.

CRONOSS

Kronosz a görög mitológiában Uranosz és Gaia legkisebb fia. Gaia felbuzdítsára egy éles sarlóval megfosztotta férfiasságától Uránoszt és trónját elfoglalva legfiatalabbként a titánok királya lett. Férje és egyben testvére Rheianak. Az ő gyermekeik az olümposzi istenek: Hesztia, Démétér, Héra, Hádész, Posszeidón és Zeusz. Féltette a hatalmát egy jóslat miatt, ezért felfalta őket, ám a legkisebb fia, Zeusz helyett egy követ evett meg. Később varázsfüvek miatt vissza kihányta gyermekeit és így lett a legfiatalabb gyermeke a legidősebb. Ám ez csak a két istennemzedék közti csaták kezdete volt. Végezetül Zeusz a titánokkal vívott hosszú harcok árán megbuktatta és a Tartaroszba zárta. Később Zeusz Kronosznak megkegyelmezett, felengedte börtönéből, de száműzte. A messzi nyugaton a Boldogok Szigetein, az üdvözült halottak fejedelmévé tette.

EGERIA

A római mitológiában az egyik hagyomány szerint Numa Pompillus király tanácsadója, míg máshol a feleségeként szerepel. Numa halála után Aricia városa mellett egy barlangba vonult vissza. Könnyei forrásá lettek. Máshol a Carmentának szentelt liget patakjának jósoló nimfájaként említik nevét. A Vesta-szüzek ebből a patakból merítették a vizet a Vesta-templom részére.

HATHOR

Hathor (Hwt-Hr) neve szó szerint azt jelenti, hogy "Hórusz háza". Az egyiptomi mitológiában az ég istennője. Az archaikus korban a Napot megszülő Égi Tehénként tisztelték. Fején tehénfület vagy tehénszarvat viselő nő alakjában jelenítették meg, aki szarvai közt a Napot tartja. Helyenként megőrizték tehén jellegét, ilyenkor Mehet-veretnek nevezik. Hathor jelvényei a tehénfülű és kétarcú, fejét tartó oszlop (a legrégebbi korban tehénfejjel) és malchit. Tiszteletének középpontja Dendara város volt (jelzője: "Dendara Úrnője"), de kultusza egész Egyiptomban, valamint Núbiában, Bübloszban, Puntban is elterjedt. A behdeti Hórusznak volt a felesége, Hórusz-szematauinak az anyja. Közös gyermeküknek tartották Ihit, a zene istenét. Memphiszben olykor Ptahot nevezték a férjének.

Ré kultuszának az terjedésével Hathort is a leányának, Napszemnek tekintették. Azonosult Ré leányaival Szahmettel és Tefnuttal. Ebben a minőségben Hathor több mítosznak a központi alakja: mint Napszem (Tefnut-Hathor) meghozza a tavaszt azzal, hogy visszatér Núbiából. Szahmet-Hathorként pedig pusztítja az emberiséget, amikor Ré megharagudott a bűneik miatt rájuk. Hathor kiváló munkát végzett és végül Ré inkább meggondolta magát a vérengzést látva. Ezért csellel leitatták Hathort sörrel, aki abbahagyta munkáját. Hóruszhoz hasonlóan ő is védelmezi a fáraókat, de még jobban a hitveseiket. Termékenységet biztosít, azonkívül anyaistennőként tevékenykedett. Szeretetreméltó istennőként tisztelték, aki a nép minden rétegében elismert volt. Megvédte a nőket szüléskor és meg is határozta az újszülött életét és halálát. Hozzá fűződik a fák - a datolyapálma, nyugati fügefa, szikomorfa - kultusza, amiknek alakját is felvette. Vele azonosult Juszaasz, az akácfában megtestesült istennő. Hathort mint a szerelem, a vidámság, a zene és a tánc istennőjeként tisztelték. A sistrum nevü csörgőshangszer votl a fő attribútuma. Ábrázolását amulettként hordták, amely megvédett a gonosz szellemektől. Egyik elterjedt jelzője az "arany". Kapcsolatban állt a halottkultusszal. Az élet és a halál közti átmenetkor a halottaknak ennivalót és védelmet nyújtott a túlvilágba történő utazásukra. Taurt istennővel együtt fogadták az elhunytakat az alvilág bejáratánál. Évente egyszer "szent nászt ül" Hórusszal, amikor szobrát ünnepélyesen átviszik Hórusz szentélyébe, hogy ott 2 héten át egymáséi lehessenek.

HERU-UR

Hórusz (Hr, a "magasság", az "ég") az egyiptomi mitológiában sólyom a megtestesítője. Sólyom, sólyomfejű ember, akit szárnyas Nap alakjában ábrázoltak. Kiterjesztett szárnyú napkorong a szimbóluma. Egyiptom sok vidékén régen elterjedt a sólyomistenek kultusza, akik különféle, de rendszerint az éggel és a nappal kapcsolatos nevet viseltek. Kezdetben Hóruszt, mint a vadászat ragadozó istenét tisztelték, aki karmait belevájja a zsákmányba. A dinasztikus időszakban végbemegy a különféle sólyomistenségek egyesülésekét egymással szoros kapcsolatban álló Hórusz-hiposztázissá: Ízisz fia Hórusszá (egyiptomi Hór-sza-Iszet) és behdeti Hórusszá. Utóbbi Hathor férje és Hórusz-Szemataui apja. Általában mint a sötétség erőivel harcoló világosságisten szerepel. Szemei a Hold és a Nap. Ízisz-fia Hórusz tevékenysége elsősorban abban merül ki, hogy síkra száll apjáért, Oziriszért. Mindketten az uralkodói hatalmat pártfogolták. A fáraók Hórusz szolgái, hatalmának örökösei Egyiptomban. Hórusz a szárnyaival védi az uralkodót (Kheprén fáraó szobrán a tarkó mögött álló sólyom a szárnyaival betakarja kétoldalt a fejet). Hórusz neve a fáraó öttagú címének elmaradhatatlan része lett.

A mítosz szerint behdeti Hórusz csónakon kíséri a Nílusban úszó apját, a napisten Rét és agyonveri Ré krokodillá és vízilóvá változott ellenségeit, élükön a mindeféle szörnyet megtestesírő Széthtel. A mítosz a Hórusz tiszteletére végzett misztérium szövegében maradt ránk a felső-egyiptomi Edfu város (egyiptomi Behdet) templomának a falán, ugyanis idekerült át a Nílus deltájában fekvő, Behdetben keletkezett behdeti Hórusz-kultusz). A templom szöveget kísérő reliefjein behdeti Hórusz Ré előtt áll a csónakban, kezében tartva a szigonyt, mellyel ledöfi a krokodilokat. Ebben a mítoszban Hórusz nemcsak Ré fiaként szerepel, hanem Réként is, egy istenséggé, Ré-Harahtivá egyesülve vele (a Hórahuti, Harahti jelentése : "mindkét horizont Hórusza" vagy a "fény birodalomából való Hórusz"). Behdeti Hórusz alakja összefonódik Ízisz-fia Hórusz alakjával, aki ugyancsak részt vesz a Széth és a többi szörny elleni harcban. A fenti mítosznak a templom másik falára vésett változatában behdeti Hórusz ténylegesen is ott áll Ízisz-fia Hórusz mellett, aki vele együtt harcol a Széth alakjában megtestesült Nap-ellenségekkel. Feltételezhető, hogy a behdeti Hórusznak és Ízisz-fia Hórusznak az ellenségekkel vívott harcai iiletve harcainak epizódjai az i. e. IV és III. Évezred határán Egyiptom egyesítéséért folytatott küzdelmet tükrözték. Dél győzelmét Hórusz győzelmének, Hóruszt pedig az ország urának képzelték. A másik hiposztázis, Hórusz-Szemataui mindkét földnek (Alsó- és Felső-Egyiptom) az egyesítője.

Az Ízisz-fia Hóruszról szóló mítosz szerint Ízisz a halott Ozirisztől esett teherbe, akit fivére Széth álnokul meggyilkolt. Ízisz elvonult a Nílus deltájának ingoványába, s ott szülte meg és nevelte fel a gyermekét. Amikor Hórusz férfivá lett, az istenek bírósága a Széthtel folytatott vitájában őt ismerte el Ozirisz egyetlen örökösének. Széthtel vívott párviadalában Hórusz először vereséget szenved és Széth kivájja a szemét, de aztán hosszú harc árán Hórusz legyőzi Széthtet és megfosztja férfiasságától. Az alávetettség jeléül Széth fejére teszi Ozirisz saruját. Kivájt szemét pedig megeteti Ozírisszel, mire életre kel. A feltámadt Ozirisz átadja egyiptomi trónját Hórusznak (ami összefonódik a behdeti Hóruszról alkotott képzetekkel), ő maga pedig az alvilág uralkodója lesz.
Hórusz kevésbé jelentős hiposztázisai: Hór-ahuti, a Rével kapcsolatban álló reggeli Nap, valamint a (XVIII.dinasztia korától, az i. e. 16-14. századtól) a nyugati és keleti horizontok istene. Harahti ("Hórusz a horizonton") napistenség, Ré-Harahtihoz hasonló. Ór-ur ("idősb Hór"), akit Plutarkhosz Ízisz és Ozirisz fivérének mond (abból következtetvem hogy az "ur" szónak "erős", "nagy" jelentése is volt, "nagy Hórnak" tisztelhették. Amon is azonosult Hórusszal (Amon-Ré-Harahti) és több különféle sólyomisten is (a Széthtel vívott harc résztvevői: Nemti, Szopdu, Henti-Heti és mások). Hóruszt Núbiában is tisztelték. Hérodotosz Apollónhoz hasonlítja.

ÍZISZ

Nevének jelentése " aki békét kínál ". Bölcs és tudós volt a Kr. e. III. évezredben uralkodó Dzsószer fáraó udvarában. Kiváló építész és csillagász volt. Ő tervezte az első piramisokat. A korábbi fáraókat egyszerűen föld alatti sírkamrába temették. Imhotep szakkarai lépcsős piramisa volt a világ első monumentális kőépítménye. A legenda szerint egy hét évig tartó éhínség úgy ért véget, hogy Imhotep tanácsára áldozatot mutattak be Hnumnál, aki a Nílus áradását szabályozó istenség volt. A már életében is csodált Imhotepet halála után istenként kezdték tisztelni. Egyesek szerint egyenesen Ptah isten fia volt. Az írnokok védelmezőjeként általában borotvált fejjel, papi öltözékben ábrázolták. Ő védelmezte az orvosokat is. Csodálatos gyógyításokat tulajdonítottak neki.

ÍZISZ

Az egyiptomi mitológiában a termékenység, a víz és a szél istennője, a nőiesség, a családi hűség, a tengerhajózás istennője. Ízisz kultusza nagy népszerűségnek örvendett Egyiptomban és messze Egyiptom határain túl, különösen a hellenizmus korában. A görög-római korban "ezerszeműnek" nevezték. Ízisz szülei Geb és Nut, míg Ozirisz, Nepthüsz (Nehebhut) és Széth a testvérei. Ozirisz felesége és Hórusz anyja is egyben. A róla szóló legtöbb elbeszélés összefonódik Ozirisz mítoszával. A mítoszokban Ízisz általában, mint hűséges és odaadó hitves szerepel. Amikor Széth megöli Oziriszt, Ízisz megkeresi férje hottestét, eltemeti és halott férjétől megtermékenyülve fiút szül, Hóruszt, akinek majd bosszút kell állnia Széthen. A mítoszok részletesen elbeszélik

Ízisz életét a Nílus-delta mocsarai közt, ahol Széth elől rejtőzködve felneveli Hóruszt. Egyszer távollétében egy mérges kígyó megmarta a "a gyönyörű, drága, ártatlan csecsemőt. Mozdulatlanul feküdt, alig vert a szíve". (Részletaz ún. Metternich-sztélén lévő szövegből). Ízisz kiáltozott, segítségül hívott isteneket, embereket. Thot, a bölcsesség istene megnyugtatta a szerencsétlen anyát és ráolvasással meggyógyította Hóruszt. Amikor a fiú felnőtt, Ízisz megjelent vele a kilenc isten bírósága előtt és Hórusznak, mint Ozirisz törvényes fiának követelte a királyi trónt. Széth követelésére Ízisz nem vehetett részt a tárgyalásakon. Az isten-bírák összegyűltek a Belső-szigeten, és szigorúan megtiltották Nemti révésznek, hogy átvigye oda Íziszt. De a bölcs istennő túljárt Széth eszén: öregasszonynak öltözve, egy aranygyűrű segítségével megvesztegette a révészt, aki átvitte a tiltott szigetre. Ott szép leánnyá változott és elmondott Széthnek egy kitalált történetet, miszerint egy idegen megrabolta egy pásztornak fiát: eltulajdonította meghalt apjának a nyájait. Széth felháborodott a törvénytelen tettem, kiabálva követelte az idegen megbotozását. Ezzel önkéntelenül elítélte saját magát, beismerte, hogy az apai örökség a fiút illeti meg.

Hórusz és Széth vitájában és összetűzéseiben Ízisz továbbra is segített a fiának. Amikor Széth életereje áthatolt Hórusz karjába és megtöltötte méreggel, Ízisz kitépte a kart és egészségessel pótolta. Végül elérte, hogy Széthet elítéljék és az ő fiát ismerjék el Egyiptom királyának. Ízisz nevével találkozunk majdnem minden Oziriszről szóló vallásos szövegben. Szó van róla a Hórusz és Széth vitáját leíró mítoszban (Chester Beatty Papirusz I.). Néhány mítoszváltozatban ( a Réről és a kígyóról keletkezett mítoszban, illetve a Kheopsz (Hufu) fáraóról meg a varázslóról szóló mesében). Ízisz teljesen önállóan szerepel, Oziriszt nem is említik. A Metternich-sztélé mágikus szövegei Ízisszel ellentétben csak mellékesen említik Oziriszt (ld. Hórusz és Ízisz Delta mocsarai közt). Az Ozirisz halálát és életre keltését eljátszó misztériumokban Ozirisz néma szereplő (szobor helyettesíti, amelyet felemelnek, letesznek, megfordítanak). Ízisz és őt segítő nővére, Nepthüsz viszont hosszú beszédekben síratják el Oziriszt (ld. Ízisz és Nehebhut könyörgései). Ízisz magatartását Ozírisszel és Hórusszal szemben erény mintaképének tekintették. Eredetileg azonban nem ilyennek értelmezték az alakját. A messzi múltból olyan emlékek is maradtak róla, hogy pl. Széthnek, férje és fia gonosz ellenségének a pártját fogta. Ennek a következő a magyarázata: amikor Ízisz, a fia érdekeiért harcolva, szigonyát beledöfi Széthbe, az így kiált fel: "Mit tettem én ellened, Ízisz nővérem?! Szólj a szigonyodnak, eresszen el, hiszen anyai ágon a fivéred vagyok!" Majd azzal folytatja, hogy Hórusz Ízisznek idegen (vagyis nem az ő, hanem apja nemzetségéhez tartozik). Ízisz erre zavarba esik, visszahívja szigonyát. Hórusz ezt árulásnak veszi és levágja anyja fejét- Ez a mítoszváltozat nagyon ősi. Ízisz itt az anyajog normái szerint cselekszik, amikor is az anyaágon való fivér áll hozzá a legközelebb. Hórusz, mint az istenek új nemzedékének képviselője, már az apajog normái szerint lép fel. Szorosabban kapcsolódik az apjához, az anyja viszont kedvesebb neki, mint az édestestvér. A mítosznak ezen ősi változatát később mesterkélten beleszőtték a Hórusz és Széth vitáját elbeszélő mítosz újrafogalmazásába, bár egyáltalán nem illik bele a történet általános tendenciájába.

A Réről és a kígyóról szóló mítoszban Ízisz, mint gonosz varázsló szerepel. Létrehoz egy mérges kígyót és ráküldi Ré főistenre. A megmart isten kérleli a "nagy varázsló" Íziszt, hogy gyógyítsa meg, de Ízisz csak akkor tesz eleget a kérésnek, amikor Ré elárulja neki az igazi nevét. Ezután Ízisz mágikus hatalmat nyert az istenek királya felett. A babilóniai Istár istennőhöz hasonlóan Ízisz fokozatosan vélik gonosz istennőből - aki Rével harcol a hatalomért, sőt a saját fiával, Hórusszal is ellenségeskedik - jóságos és jótékony uralkodónővé. Létrejön klasszikus alakja: a szerető feleség és anya, a férje és a fia jogaiért síkraszálló nő.

Kezdetben Íziszt a Nílus-delta északi részén tisztelték, Butó város volt kultuszának középpontja. Valószínüleg az eget személyesítette meg és mag a neve (Iszet = "trónus", "hely") fiának, a napisten Hórusznak a születésére céloz. Főleg a Butó körnéykén lakó halászok körében volt kultusza. Amikor Hóruszt megmarta a kígyó, a mítosz szerint ők siettek elsőként a segítségére. Az ég istennőjeként tehén vagy tehénszarvú nő képében ábrázolták. Később (a héliupoliszi panteon, az ún. nagy enneáda létrejötte után) Ízisz anyja, Nut istennő lett az ég uralkodónője, Ízisz pedig már Ozirisz hitveseként és segítőjének az alakjában szerepel. Íziszt máshol a szél istennőjének tisztelték, aki szárnyai csapkodásával idézte elő a szelet. Ennek megfelelően, ahogyan Nehebhutot, őt is sólym vagy szárnyas nő képében ábrázolták. Nehebhuttal, valamint Heket istennővel együtt, mint a szülő nők oltalmazóját is tisztelték, aki megkönnyíti a szülést és meghatározza az újszülött királyok sorsát. Ízisz, mint hitves átveszi Ozirisz funkciót. Diodórósz, az egyiptomi hagyományokat kutató görög történész közlése szerint Ízisz megtanította az embereket aratni, magot őrölni. A görögök Démétér istennővel azonosították. A földművelő funkciót azonban általában Ozirisz látta el. Az egyik elképzelés szerint a Nílus vize Ozirisz testéből folyik ki, míg egy másik szerint megtelik a férjét sirató Ízisz könnyeivel. Az antik hagyományokból ítélve Ízisz nemcsak a folyóvíz, hanem a tengerek vize felett is uralkodott és védelmezte a tengerészeket. Ez a képzet valószínüleg az ősi egyiptomi hitvilágból ered. Fennmaradtak olyan ábrázolások is, amelyeken Ízisz csónakot tart a kezében.

Szarapisz (= Ozirisz-Ápisz) kivételével egyetlen egyiptomi istenség sem volt olyan népszerű a görög-római világban, mint Ízisz Pireuszban az i. e. 4. Században. Délosz szigetén az i. e. 2. században épült Ízisz-templom, de épült még Delphoi és Korinthosz közelében is. Itáliában az Ízisz-kultusz az i. e. 2. századtól kezdve terjedt el, sőt még Britanniába és Pannóniába is eljutott.

KALI

A fekete Shiva saktíjának - az anyaistennőnek - félelemetes megjelenési formája. Kalikamata ("Fekete földanya") és Kalaratri ("Fekete lovag") néven is ismert, de a tamilok Kottawei néven tisztelik. A halál és a pusztítás megtestesítője, aki az egyik mítosz szerint Durgá, az istennő dühtől elfeketedő arcából pattant elő. Kálit általában vérben forgó szemekkel, négy karral és vértől csöpögő kilógó nyelvvel ábrázolják. Teste csupasz, csak egy levágott fejekből vagy kezekből álló övet, koponyafüzért és tigrisbőrt visel. Shivához hasonlóan Kalinak is van egy harmadik szeme a homlokán. Egyik kezében fegyvert, a másikban egy óriás levágott fejét tartja. Másik két kezét viszont áldóan emeli hívei fölé. Hívei szerint szeretetteljes anyaistennőként tisztelik, aki legyőzi a halált és a démonokat. Egy mítosz elbeszéli, hogy Raktavíra démon hogyan fenyegette pusztulással a világot. A testéből kihulló vér minden cseppjéből újabb démon támadt valahányszor megsebesült. Az istenek Kálit bízták neg a szörny elpusztításával. Káli felszürcsögte a démonok kiontott vérét, mielőtt az a földre hullhatott és sokasodhatott volna. Végül már csak Raktavíra volt hátra, akit Káli egy falásra lenyelt.Győzelme megünneplésére Káli táncolni kezdett. Egyre örjöngő mozdulataitól rázkódott a világegyetem és a teremtett világ összeomlásával fenyegetett. Az istenek Shivának könyörögtek, hogy fékezze meg az istennő táncát, de még Shiva sem volt képes Kálit lecsillapítani. Shiva ekkor levetette magát a földre, mire Káli az ő testén járta tovább táncát. Végül azzonban ráébredt, hogy mit csinál és felhagyott a tánccal. Mondják ebben az értelemben házastársán is felülkerekedett és ennek köszönhető a neve Káli, aki az "idő legyőzője". Dévi a termékenység legyőzte Shivát, aki kérlelhetetlen pusztítóként azonos az idővel. Káli más szerepei még: Csándi, az indulatos és Bhairaív, a szörnyűséges. Ennyiben Shiva Bhairava szerepének a párja, mert ebben a szerepben Shiva örömét leli a pusztításban. Káli Bhairava megnyilvánulásának másik neve Csámundá. Kalkutta Káli istennőről kapta nevét, mivel a város eredeti neve: Káli-ghata. Ez azt jelenti "Káli temploma". Legismertebb templomai Kalighatban és Dakshineshvarában vannak, ahol naponta állatáldozatokat mutatnak be a tiszteletére és korábban állítólag emberáldozat is szokásos volt. Erre utal Káli-híveinek, a thugoknak (szthagák) a története. Ez a csaló szekta gyilkos banda volt, akik 300 éven át tartották rettegésben az Indiába tartókat. A tagok összebarátkoztak az utazókkal, majd később rituálisan megfojtották őket Káli nevében. Az 1830-as évekre tette őket ártalmatlanná a brit hatóságok.

MARDUK

Akkád istenség, kinek sumér neve Amar-utuk. Éá és Damkina fia. Ő a ragyogó tavaszi nap megszemélyesítője. Négy szeme van, négy füle és láng csap ki torkából. Keze és lába akkora, mint az óriásoké. Születésekor apja nyomban a magasság és mélység istenévé tette. Marduk vette át a seregek vezetését, amikor a régi és az új istenek összecsaptak és Éá megrémült Tiámat hadaitól. Tiámat szövetségeseit a föld mélyébe zárta és Kingut megfosztotta a sorstábláktól. Tiámatot pedig kettéhasította : egyik feléből lett az égbolt, a másikból a szárazföldek. Aztán megalkotta és az égboltra helyezte a Napot, a Holdat és a csillagokat. Kingu vérét agyaggal összekeverve megteremtette az embert, hogy szolgáljon az isteneknek. Ugyanő teremtette meg a Tigrist, Eufráteszt, a növényeket, a városokat és házakat. Hálából az istenek 50 címet szavaztak meg neki: ő a "nagy harcos", az "élet ura" stb. Ahogy nőtt és terjeszkedett Babilónia, úgy gyarapodott Marduk tisztelete is. Kétarcú fejet viselt, mert közvetítő volt az emberek és az isenek között. Ő szerezte vissza Anzútól az ellopott sorstáblákat. Nevének gyakori jelentése Bél, ami "Úrat" jelent.

MORRIGAN

A kelta mitológiában a csata, a küzdelem és a termékenység kegyetlen istennője. Emmas lánya, Dagda kedvese. Más írással Morrigain vagy Morrigu aszerint, hogy welsh vagy ír mondákban szerepel. A neve lefordítva egyaránt jelenti, hogy "Nagy Királynő" vagy "Kísértet Királynő". Mindkét jelző teljesen helyénvaló. Morrigan feltűnik mint egy különállóként és egy istennői hármasság tagjaként. A többi istenség, akik ezt a triót alkotják Badb vagy Macha ("Holló") és Nemain ("Őrjöngés"). Morrigan gyakran a madártanban jól ismert csuklyás holló formájában jelenik meg. Ő egyike a Tuatha Dé Danann-nak ("Danu istennő törzsének"), akikhez buzdító szózatot intézett, ahogyan Lugh is a döntő ütközet előtt. Segített legyőzni Firbolgot és a fomoriaikat a Mag Tuireadh-i első illetve második csatában. Utána a győzelmet ő híresztelte el országszerte. Morrigan megjelenik Lugh isten fiának, Cu Chulainn hős és Mad harcában. Szerelmét felájánlotta neki, de ő nem ismerte fel és visszautasította. Erre Morrigan azt mondta neki, hogy akadályozni fogja a csatában. Amikor végül Cu Chulainn meghalt, a vállára szállt varjú képében. Cu szerencsétlensége az volt, hogy nem ismerte fel benne a feminin erő korlátlan uralmát, amit ajánlott neki.

NIRRTI

Nirrita egy védikus jelegű istenség, akit Jamával hoznak kapcsolatba. Egy ember nyakában lovagol délnyugat felé. Ez a világnak az a negyede, amelyre Nirrita felügyel. Mivel a dél, Jama és a halál iránya, kézenfekvő, hogy Nirrita élettársa Nirriti legyen a romlás istennője. Nirriti neve összefügg a nirava, naraka = "pokol" szóval. Az indiai mitológiában a pusztulás, bomlás, halál, romlás megszemélyesítője. Már a Rég-védákban is felbukkan.

MÓT

Mót vagy más néven Mutu (" a halál ") a halál és a holtak föld alatti birodalmának istene a nyugati sémi mitológiában, a káosz megtestesítője, aszályt és terméketlenséget hoz a földre. Balu, azaz Baál a főellenfele. Az ugariti mítoszokban óriási termetű istenség. Fölfal minden élőt, ha földről az égig tátja száját. Nyelve eléri a csillagokat. Az ő birodalmába távoznak a holtak vagy ő maga jön el a haldoklókért, pl. Karatuért, akit csak az istenek bábája, az Ilu teremtette Saatikat tudott megmenteni a haláltól és legyőzte Mótot. A halál (vagyis Mutu) az ablakon át jut be a házba (ld. Jereremiás 9:10); így, úgy látszik, nem véletlenül ellenzi Balu, hogy Kosar-I-Husas ablakot építsen Balu palotájára. Mót egyike azoknak, akik igényt tartanak a világuralomra, s ezért Baált, amikor kívánságára megjelenik vendégségbe az alvilágba, megöli, ami aszályt és pusztulást okoz, de maga Mót is elpusztul Anat kezétől. Hét év elteltével feltámad és újra megvív Baluval, de ismét csak alulmarad. Mót halála (ahogyan Baál feltámadása is) a földi élettel és termékenységgel tart kapcsolatot: lehet, hogy a halott Mót egyidejüleg termékenyítőerővel is fel van ruházva. Nem véletlen, hogy Anat megőrli Mutu maradványait és szétszórja a mezőn, mint a magvakat, s ezt követően újra zsendül az élet, s vele feltámad Balu is. Szankhuniathón-Philón teogóniájában Mót külsőre olyan, mint az iszap, halál és egyidejüleg termékenyítő életerő; a szél és a vágy hívta életre, tőle származnak a világmindenség még hiányzó elemei. Mót valószínüleg megfelel a Palmürában tisztelt Rabasyre (arameus rb'sr) istennek, aki a holtak és a túlvilág ura.

OLOKUN

A tenger istene a johumba mitológiában. Néha viszont istennőként tisztelik. Orungan, a levegő istene nemzette. Olokun felesége Olosza, aki az Osza-lagúna istennője. Olokun a tengerben él egy hatalmas palotában, ahol a tenger szellemei az ő szolgái. Egyszer haragra gerjedt az emberek ellen és elhatározta, hogy elárasztja a földet és ezzel elpusztítja őket. Már sokan elpusztultak, de közbelépett Obatala, és megmentette a többieket. Obatalának (" a fehér ruhás úr") Olorun, ("az ég ura") a johumba panteon feje átadta a hatalmat. Obatala Olokunt hét vaslánccal megkötözte és visszavitte a palotájába. Olokun elsősorban a halászok és a parti lakosok körében örvendett tiszteletnek.

OSIRIS

Ozirisz az egyiptomi Uszir, Wsir görögösített alakja. A természet termőerőinek istene, a túlvilág uralkodója. Plutarkhosz szerint a földisten (Geb) és az égistennő (Nut) idősebb fia. Testvérei: Ízisz, Nepthüsz (Nehebhut), Széth. Ízisztől született fia Hórusz. Ő volt a legősibb időkben uralkodó istenek sorjában a negyedik. Dédapja Ré, nagyapja Su és apja Geb hatalmát örökölte. Egyiptom uralkodójaként leszoktatta az embereket a vad életmódról, az emberevésről. Megatnította őket a gabonafélék (árpa, tönkölybúza) termesztésére, szőlőtelepítésre, kenyérsütésre, sör- és borkészítésre és bevezette náluk az istenek tiszteletét. Öccse Széth, a sivatag gonosz istene, át akarta venni a hatalmát, ezért elhatározta, hogy megöli Oziriszt. Ozirisz győzelmes ázsiai hadjáratáról haztérve lakomát rendezett. 72 cinkostársával Széth is megjelent a lakomán, amelyre egy díszes ládát (nyilván szarkofág) vitetett, modnván annak ajándékozza, akinek a máretáhez illik. Amikor a próbánál Oziriszra került a sor, belefeküdt a pontosan az ő méretére szabott ládába, az összesküvők rácsapták a fedelét, ólommal leforrasztották és beledobták a Nílusba. A víz parta sodorta ládát, amely fennakadt a hangabokrok gyökereiben.Ízisz, Ozirisz hűséges hitvese megtalálta férje holttestét, csodás módin kiváltotta belőle megmaradt életerejét és a halott Ozirisz fiút nemzett neki. Ezután Ízisz eltemette Oziriszt, majd elvonult a Nílus-delta mocsarai közé, ahol megszülte és felnevelte fiát, Hóruszt.

Amikor Hórusz felnőtt, harcba indult Széth ellen. Először vereséget szenvedett, sőt egyik szemét - Varázsszemét - is elvesztette, de aztán hozzá pártolt a szerencse. Legyőzte Széthet, visszavette tőle kivájt szemét és lenyelette halott apjával. Ozirisz életre kelt, de nem akart a földön maradni, földi trónját átadta Hórusznak, ő maga pedig átköltözött az alvilágba, ahol uralkodott és ítélkezett. Egy másik mítoszváltozat szerint Széth nem ládába zárta Oziriszt, hanem 14 részre darabolta a testét és szétszórta Egyiptom egész területén. Ízisz összeszedte és összeillesztette a testrészeket, amjd eltemette a holttestet. A 14 testrészről szóló mítoszváltozat valószínüleg azért keletkezett, mert magyarázat kellett arra, hogy miért is van Egyiptom több városában is Ozirisz-sírkamra. Az isten testének tehát csak egy-egy része nyugodott mindegyikben. Ennek a magyarázatnak némileg ellentmond az az elbeszélés, mely szerint Ízisz összeszedte Ozirisz phalloszán kívül (ezt egy hal lenyelte) minden testrészét és eltemette Abüdoszban. Plutarkhosz Ízisz és Ozirisz című értékezésében mind a két változatot leírja: Széth kétszer végez Ozírisszal. Némely változat szerint nem Hórusz, hanem Ízisz egyedül vagy nővére Nepthüsz segítségével kelti életre Oziriszt. Ozirisz eltemetését hol Ízisznek, hol Anubisznak tulajdonítják.

A nemzetségi szervezet korában, amikor Ozirisz kultusza keltkezett, a természet termőerőit megszemélyesítő istenként tisztelték őt. A természettel való kapcsolata megmardat Egyiptom egész trötéente folyamán. Általában a fák között ülve vagy szőlőindákkal átszőve ábrázolták alakját. A testét mindig zöldre festették. Azt tartották, hogy a növényekhez hasonlóan mindig évben meghal, majd új életre kel, mindig, még holtában is - megmaradt benne az életerő. A síremlékek ábrázolátain Ozirisz fát növeszt vagy az Ozirisz-múmiából kalászok nőnek, amelyeket egy pap locsol. Néha a sírokra rámára kifeszített vásznat helyeztek, azon kiformálták Ozirisz alakját és tönkölybúzamagot vagy árpamagot vetettek bele: ha Ozirisz földtestén kizöldül a növény - új életre kel a halott. Ozirisz eleinte csak az elhunyt uralkodókkal azonosult. A Piramiszövegekben a fáraók haláluk után Oziriszhoz hasonultak, Ozirisz a nevük jelzője lett. A Középbirodalom korától kezdve minden meghalt egyiptomi ember azonosult Ozírisszal (vagyis azt tartották, hogy az elhunyt, Oziriszhoz hasonlóan, halála után életre kel és minden későbbi halotti szövegben Ozirisz áll az elhunyt neve előtt). Mint a holtak istene a túlvilág legfőbb bírói tisztét is betöltötte. A hiedelem szerint előtte jelenik meg a zelhunyt, amikor ráteszik szívét a mérlegre, amelynek másik serpenyőjében Maat istennő szobrocskája az ellensúly. Ha az elhunyt igaznak bizonyult, a "paradicsomi-mezőkre" (Jaru-föld) került, évezte az örök életet.

Kezdetben Ozirisz alighanem csak helyi isten volt Dzseduban, a Nílus-delta keleti részében. Amikor azonosult a város másik istenével, annak jelképeivel (jogarral és korbáccsal) mutatták, ezek később minden ábrázolásban megjelentek. Miután az uralkodói kultuszban elfoglalta ezt a közponzi helyet, különösen Abüdoszban, a fáraók temetkezési helyén tisztelték, ahol felváltotta Anubiszt, a holtak istenét, aki úti- és segítőtársa lett. Mint a földisten Geb fiát, aki halála után lement a föld alá, a föld mélyének isteneként is tisztelték: az ő vállain nyugszik a világmindenség és karjának verítékéből ered a Nílus. Az Újbirodalom végétől összekapcsolódtak Ré istennel (Ré-Ozirisz), és napkoronggal a fején ábrázolták. A hellenisztikus korban kultusza összeolvadt Ápisznak, a szent bikának kultuszával ls az isten új összetett alakja, amely a Szarapisz nevet kapta (Ozirisz-Ápisz), az orszég határain túl is széles körben ismertté vált. Ozirisz kultusza az Egyiptom meghódította Kúsban (az ókori Núbiában) és más országokban is elterjedt. A görög-római korban kultusza (más görög és keleti, a ermészet elhalását és újjáéledését szimbolizáló isteneknek: Attisz, Adónisz, Tamnúz - kultuszához hasonlóan) széles körben elterjedt Nyugat-Ázsiában, Európában és a Fekete-tenger északi részén is.

RA

Ré az egyiptomi mitológiájában napisten. Kultuszközpontja Héliupolisz (az óegyiptomi Junu). Mint sok más napisten, sólyom alakjában testesült meg (néha Nagy Kandúr). Általában sólyomfejű embernek ábrázolták, napkoronggal a fején. Jelvénye a Benben obeliszk (Benunak is ez a jelvénye, az V.dinasztia korában épített RÉ-templom négyoldalú obeliszkformát kapott). Sok szöveg a déli Napnak említi (ellentétben Atummal, aki az esti nap és Heperrel, a reggeli Nappal). A piramisszövegekben Ré úgy szerepel, mint az elhunyt uralkodó istene. Később a halottkultuszban kiszorította őt Ozirisz, de továbbra os fontos szerepet játszott a túlvilágon: tagja volt a túlvilági bíróságnak, meleget és fényt adott a holtaknak, akik nappal kijárnak a sírjukból, hogy lássuk őt. Amikor az Óbirodalom (i.e.26-25 sz.) Héliupoliszból származó V. dinasztiája lépett trónra, Ré a panteon főistene lett és kultusza elterjedt egyiptomban, majd Núbiában is. Kiszorította a jóval ősibb héliupoliszi demiurgoszt, Atumot és azonosulva vele (Ré-Atum), a nagy isten kilencségnek (Ennáda) az élére került. A világ és az emberek teremtőjeként (az emberek a könnyéből keletkeztek), az istenek és a fáraók atyjaként tisztelték, ami a fáraók titulusában is látszik: "Szah-Ré" vagyis "Ré fia". Ré azonosult Hórusszal (Ré-Harahti), amonnal (Amon-Ré, aki az Újbirodalom időszakában is főisten maradt), Ptahhal, Ozírisszel, Hnummal, Heperrel. Sok más istenség kapcsolatba állt Rével. Thot holdistent azért teremti meg, hogy legyen éjszakai helyettese. Thot Ré szíveként is szerepel. Ré Bája (lelke) Ápisz és Benu "közvetítője annak, aki elmondja igazságot Atumnak. Re leánya Szelket, aki segít ellenségeit legyőzni. Ré szemeként tisztelték Szahmetet, Tefnutot és Hathort. Védelmezője Utó, a tűzokádó kígyó.
A mítosz szerint Ré nappal az égi Níluson hajózik Mandzset bárkán és megvilágítja a földet. Este átszáll a Meszektet bárkába, leereszkedik az alvilágba, ahol tizenkét kapun halad át. Megküzd a sötétség erőivel és reggel újra megjelenik a horizonton. Más mítoszok szerint Nut minden este felfalja Rét, majd reggel újjászüi vagy Ré abból a lótuszvirágból keletkezik ismételten, amely az Ősvízből (Nun) kemelkedő Ősdombon áll. A Piramiszövegek Rét "aranyborjúnak" is említik, akit az Égi Tehén szült. Ismerünk olyan mítoszt is, amely szerint Ré tüzes szigetből keletkezett, amely erőt adott neki ahhoz, hogy megsemmisítse a káoszt és a sötétséget, megteremtse az igazságon alapuló rendet a világban. Az igazságot leánya, Maat testesíti meg, aki a bárka orrában áll. Ré a fáraokhoz hasonlóan kormányozza a világot. A bárkájából figyeli, mi történik a földön. Elbírálja a panaszokat. Hu, a Szó istene és Szia, a bölcsességistenő által továbbítja rendelkezéseit. Thot pedig, a legmagasabb méltóság viselője. Leírja a parancsait, lezárja a leveleket. Mítoszciklusok beszélik el Ré harcát a sötétség erőivel (ld. Apóphisz). Több Réről szóló mítosz foglalkozik az évszakok váltakozásáról alkotott képzetekkel. Érdekesség még, hogy Ízisz megmaratta egy kígyóval és kiszedte belőle a titkos nevét és így vált nagy hatalmú istennővé. Az ókori görögök Héliosszal azonosították.

SETH

Széth (Szuteh) az egyiptomi mitológiában "idegen országok", a terméketlen sivatag, a gonoszság megszemélyesítője. Geb és Nut fia. Testvérei: Ozirisz, Ízisz és Nepthüsz (Nehebhut). Nepthüsz férje, akinek egyben bátyja is. Szent állatai a disznó ("akitől az istenek undorodnak"), az antilop, az okapi (zsiráf), a hangyász, a kiméra, a víziló és a legfőbb a szamár. Szoborban és rajzon hosszú törzsű, szamárfejű ember alakjában ábárzolták. Kultusza kezdetben a dél-egyiptomi Omboszban (innen később Hnum kiszorította) illetve északon Hérakleopolisz mellett a Nílus-Deltában terjedt el. A Középbirodalom időszakában Hórusszal együtt a királyi hatalom oltalmazó istenének tartották, amit a Piramiszövegek és a II.dinasztia fáraóinak titulusa bizonyít. A Széth és Hórusz nevek összekapcsolása "királyt" jelentett. Az idegenek védnökeként is említik, ezért az idegenek uralma alatt, főleg az asszír uralom idején az ország ellenségévé válik. A hükszoszok uralma alatt Széthet az ő istenükkel, Baállal azonosították és mint legfőbb istennek, Avarisz város lett a kultuszhelye. Az Újbirodalom kezdetén a "Széthi" névvel még elég gyakran találkozni. A XIX.dinasztia fáraói a Széthi, Széthnaht nevet viselték. Jelzőként azt jelentett: "hatalmas". II.Ramszesznak a hettitákkal kötött szerződése Széthet a hettita istenekkel együtt említi. Az Óbirodalom időszakában Széthnek tulajdonították Ré megmentését Apóphisz kígyótól, akit a Nap-bárka elején állva szigonyával ledöfött. A küzdelem végén végül Apophisz vére festi be vörösre az égboltot és biztosítja, hogy másnap újra felkeljen a Nap. Ő tudta csak legyőzni Apophiszt egymaga, mert ő rendelkezett az istenek között a legnagyobb erővel. Ezzel együtt Széth, mint a sivatag istensége és az idegenek istene a gonoszságot is megtestesítette. Szent állatainak a nevéhez olyan jelzők járultak, hogy "vihar", "orkán", "lázadó", "lázadás". Az i.e.8. sz.-tól kezdve Széthnek ez a lényege egyedülivé vált, sőt olykor Apophisznak nevezték. Miután bátyját, Oziriszt egy ládába zárta és feldarabolta, 400 éven át uralkodott Egyiptom felett. Ezalatt Hórusz többször is háborút indított Széth ellen, mivel ő is jogos trónkövetelő volt, de nem tudott felette győzedelmeskedni, ezért az enneádhoz fordult. A misztériumjátékokban különös helyet foglal Széth közel 60 évnyi harca Hórusszal, aki a döntő ütközetben kiheréli Széthet és megfosztja így férfi mivoltától. Így nem volt képes gyerek nemzésére, ami összefér a sivatag terméketlenségével. Széth pedig a csatában kivájja Hórusz szemét, amit később meggyógyítanak. A harcban Ízisz segíti a fiát. Az enneád végül a csata befejezéseként úgy döntött, hogy Egyiptomot felosztja két részre. Széth Felső-Egyiptom (a Nílus völgye), míg Hórusz Alsó-Egyiptom (a Delta-vidék) ura lett. Széth a rossz, aminek mindeképpen léteznie kell a jó mellett. Egyiptomon kívül a líbiaiak As, a Sinai-félsziget lakói Nemti (Anti) néven tisztelték Széthet. A hurriták Tesubbal, míg a görögök Tüphónnal azonosították, aki Gaia és Tartarosz gyermeke. Ennek oka az is lehetett, hogy a fémek istene is volt, mivel a vasérceket "Széth csontjai"-nak nevezték.

SOKAR

Szokarisz, vagy más néven Szeker az egyiptomi mitológiában a termékenység istennője és a holtak oltalmazója volt. A neve valószínűleg az egyik piramis szövegéből ered, ahol Ozirisz segítséget keresve a feleségéhez (Íziszhez) úgy szól, hogy "sy-k-ri" (siess hozzám). Másik feltevés szerint egyszerűen a szabó szóból ered, mert az egyik templom egyik domborműjén Szésat így nevezi őt egyféle földi termékenységi szertartás alatt. Állítólag egy kapával törte át a Nílus hordalékának első csomóját. Kultuszközpontja Memphisz. Jelzője: "Ra-Szetauból való", azaz a holtak országából. Sólyom képében ábrázolták. A föld és a termékenység, valamint a fémmunkások védnöke volt. A piramisok idején ő állította elő a királyi csontokat. A nekropoliszok (ókori temetők) istene, aki gyakran egy koronát is viselt, amely két szarvból és kettő kobrából állt, melyek között egy napkorong van. A korai időkben a túlvilág bejáratának ura volt. Később azonosult Ptahhal, Ozírisszel é ez utóbbi Bá-jának (lelkének) és múmiájának tartották. A későbbiekben Ozirisz kultusza Memphiszben kiszorította Szokarisz tiszteletét. A Középbirodalom korától kezdve létrejött egy Ptah-Szokarisz-Ozirisz összetett istenalak. Szokarisz ünnepét a Ptolemaiosz-korban összekapcsolták a tavaszi napfordulóval.

SVAROG

Neve Szvarozsics az óorosz, míg Zuarasici a nyugati szláv mitológiában. Ő a tűz patrónusa, a kovácsok istene. A pogányság elleni óorosz intelmek adatai szerint Ióannész Malalasz Krónikájának 12.századi szláv fordításában Szvarozsics kultusza kapcsolatban volt az ógörög Héphaisztosszal. Az óorosz panteonban különösen szoros kapcsolatok fűzték össze Szvarogot a Nappal, azaz Dazsboggal, akit az 1114. Ipatyev-évkönyv a fiának nevez. A Nap apjáról szóló részlet kapcsolatban áll Malalasz Krónikájában a Sovijról szóló betéttel. Mindkét szöveg közös kultúrhagyományt tükröz, amely a halottak elégetésének bevezetésével áll kapcsolatban. A balti szlávoknál Szvarozsicsot (más nevei: Radgost, Redigost) Retra-Radgost kultuszközpontban imádták, mint az egyik főistent, akinek attribútamai a ló és kopja, valamint egy hatalmas vaddisznó, amely a legenda szerint a tengerből jött elő. A vaddisznó itt a Nap zoomorf szimbóluma. A cseheknél, szlovákoknál és ukránoknál Szvaroggal össze lehet kapcsolni Ravogot, a tűzszellemet, amivé degradálódott a keresztány kultúra térhódítása miatt.

TANITH

A következő leírás egy olyan istennőről szól, akinek csak neve hasonlít a sorozatban lévő Goa'uldéhoz, de tulajdonképpen semmi köze nincsen hozzá, mert annak nincsen mitológiai múltja.

Tinnit (Tanit) a nyugati sémi mitológiában a karthagói panteon egyik főistene, pontosabban szűz istennő. Baál-Hammónnal párban, feltehetően annak feleségeként tisztelték. Valószínüleg a Hold vagy az ég, a termékenység istennője volt, aki az életadó harmatot pártfogolja és a gyermekszülés védőszelleme. Elképzelhető az is, hogy vadászó istennő volt. Jelképe a félhold, a galamb és az életet jelentő egyiptomi hierogliga (ankh). Később szárnyas nőnek ábrázolták, aki melléhez szorított kezében holdkorongot tart. A hellén korban Junóval, Aphroditéval és Artemisszel tekintették azonosnak. Legközkeletűbb jelzője a "Baál ékessége" (orcája). Nevezték még "égi szűznek", "égi Junónak", ritkábban pedig "fenséges anyának". Mitológiájára hatást gyakorolhatott Asirat, Astarta és Anat alakja. Az sem kizárt dolog, hogy Tinnit kultuszával összeolvadt a Karthágót Dido kultusza. Istenhordozó nevekben gyakori a Cidi-Tinnit összetétel. Ez valószínüleg Tinnit egyik olyan megjelenési formája, amelyben megvannak Cid vonásai is. Temploma azon a helyen állt, ahol a karthágóiak első települése kialakult, azaz Birsa és a keleti kikötő között.

YU

Magyar átírásban neve Yü. Kultúrhérosz volt, az áradások megfékezője a kínai mitológiában. Tisztelik hatalmas munkájáért. Félig sárkány, félig ember alakban is ábrázolják, többnyire azonban emberi formát ölt. Yu 13 évig dolgozott, hogy megfékezze az áradásokat. Szabályozta és gátak közé szorította a föld vizeit. Alagutakat vágott a hegyekbe. Kijelölte a folyók útját, a források és torkolatok helyét. Keze és lába elkérgesedett és olyan kimerült lett, hogy lépni alig tudott. De folytatta a harcot és öntözőrendszerket épített, hogy az áradások vizét a tengerbe vezesse. Hatalmas vízszabályzó munkájának eredményeképpen termővé varázsolta a földeket és összekötettést nyitott Kína kilenc tartománya között. Az uralkodó olyannyira hálás volt Yunek, hogy lemondott és átadta neki a trónt. Így lett Yu, a Hszia-dinasztia első császára. A hagyomány szerint Kr. e. 2205-2197 között uralkodott. Minden császárt ettől kezdve Yu újjászületésének tartottak.
Egy másik történet meséli el, hogy a nagy munka elvégzése érdekében Yu medve alakot öltött. Étkezés előtt mindig dobjára ütött és felesége ekkor elhozta az élelmét. Egyik nap Yu köveket tört és felesége elvétette dobütése hangját. Az asszony elindult az élelemmel, ám amikor meglátta a medvét, elmenekült. Yu utána futott, de az sszony állapotos lévén ijedtségében elájult és kővé vált. Nőtt, nőtt a kő és amikor a szülés ideje elérkezett, Yu felhasította a hasát. A kőből megszületett fia, Qi.

ZIPACNA

Zipacna apja Gupuk Cakix, aki egy óriás volt a maja mitológiában. Gupuk Cakix a Napnak és Holdnak adta ki magát és végül rossz vége lett, mert az istenek megbüntették ezért. Zipacna anyja Chimalmat, míg testvérét Carrakannak hívják.

Hathor-oszlop + Ramszesz kép (C) Born 2B Wide

Ozirisz szobor (Szépművészeti Múzeum) kép (C) Born 2B Wide

Vissza a Mitológia főoldalra