Abydos Gate - Csillagkapu :: Mitológia

A Halottak Könyve 17. fejezetének egyik illusztrációján a napkelte és napnyugta helyének, az ahetnek a hieroglifáját két oroszlán tartja a vállán. Ez ez egyébként aránylag gyakran előforduló motívum itt különös jelentőséget kap a két oroszlán neve miatt: egyikük a Tegnap, másik a Holnap. Ezen a helyen, a Fényhegyen, ahol a Nap a két hegy között megkezdi pályáját találkozik a múlt és a jövő. Az ellentéte irányba forduló oroszlánfejekkel az idő két aspektusát, vadállati lényükkel pedig mindent elpusztító sodrát szimbolizálják. Tovább gazdagodik ez a tériomorf időszimbolika egy halotti papiruszon (XXI. Dinasztia), ahol a két oroszlán hátán a napgyermek egy saját farkába harapó kígyóban, az örökkévalóság és a végtelen tér jelképében foglal helyet.
Másként fejezi ki a lényeget Noferabu deir-el-medeini sírjának képe, ahol a két oroszlán testén nyugvó napkorongos ahet alatt az "Örökkévalóság" szó olvasható. A napkorongban Harahti foglal helyet. Itt újra a Fényhegy és az örökkévaló idő jelentkezik együttesen, s hogy ez a kapcsolat mennyire nem esetleges volt, azt abból is láthatjuk, hogy a Ptolemaiosz-korban külön hieroglifa már az örökkévalóságot jelöli. Az ahetnak tehát az Újbirodalomban és a Későkorban már nem a föld peremén valóságosnak elképzelt világhegyek voltak, mint például Hérodotosznál az Atlasz egyik hegye (IV.184), hanem sokkal inkább a kozmikus tér és idő döntő fontosságú pontjai.
Egy papiruszon a halál társul az örök idő szimbolikájához (British Museum 10018.). A halál kísérteties kígyószörny szakállas emberfejjel; farka sakálfejben végződik. A rajzoló biztos kézzel komponál meg két szárnyat és négy lábat is a különös isten testéhez, akinek a neve: "Halál, a nagy isten, aki megalkotta az isteneket és az embereket". A dialektikus gondolkodás sajátos példája áll itt előttünk, a pusztulás és a teremtés egy lényben olvad össze, egymást kiegészítő folyamat, amelynek pozitív oldalát a két szárny között a napkorongban felemelkedő skarabeus érzékelteti az új életre támadás bizonyosságával. A Halálnak a képen a csillagokkal borított ég szolgáltatja a hátteret. Mellette két, egymásnak hátat fordító oroszlánon a saját farkába harapó uroborosz-kígyó az örökkévaló idő képzetével gazdagítja a kompozíció jelképi világát. A teremtés magában hordja a halál szükségességét, ez utóbbi pedig az újjászületést. A kígyó által alkotott kör jól illik ehhez a szemlélethez.
Az idő ontológiai problémái - mibenléte, keletkezése, természete - is foglalkoztatták az egyiptomiakat. Minden vallásfilozófiai irányzatuk egyetértett abban, hogy az idő a teremtéssel, közelebbről a Nap keringésével vette kezdetét, tehát határozott kiindulópontja van. "Ő az, aki megalkotta az éveket, összekapcsolta a hónapokat. A nappalok, az éjszakák, az órák az ő járása szerint léteznek." - mondja a nagy leideni himnusz Amon-Réről.
Az Újbirodalom királysírjaiban mély értelmű, bonyolult időelméleteket fogalmaztak meg a szimbolika nyelvén. Fontos szerepük van ezekben a szövegekben az óraistennőknek. A Kapuk Könyve 11. részében Ré így szól hozzájuk: "Vezessetek engem a ti útjaitokon. Az én születésem a ti születéstek. Az én keletkezésem a ti keletkezéstek. Rajta, határozzátok meg az életidőt, adjátok az éveket, melyek bennetek vannak." Mivel a Nap az Ősvízből kelt fel, ez tahát annyit jelent, hogy az ősanyagban már benne rejlett az idő lehetősége, létrejöttét a Nap megszületése tette lehetővé. Ugyanennek az iratnak negyedik részében (E. Hornung tagolása) az óraistennők egy hatalmas, Szehereret nevű kígyó mellett állnak és a kísérőszöveg szerint a Nap azt kívánja tőlük, egyék meg a kígyó 12 gyermekét. Mivel a kígyó hordozza magában az órák életidejét, gyermekei csak egy veszélyes antiidő hordozói lehetnek, mely a világban nem érvényesülhet nyers formájában, de táplálékul, energiául szolgál az óraistennőknek, a pozitív - a rendezett térben ható - idő képviselőinek.
Bár a Nap szabályos futását sok szöveg méltatja, az egyiptomiak mégis az idő diszkontinuitása alapján álltak. Az Amduat-könyv szerint a Nap többször megáll az alvilágban, legénysége megpihen. Egy végső megállás lehetősége azonban érthető módon rettegéssel töltötte el őket. Ezzel a veszéllyel minden este szembetalálkozott a Napisten, a nyugati hegyen ugyanis ott leselkedett a sötétség, a káosz démona, az Apóphisz-kígyó. A Halottak Könyve 108. fejezete beszél erről az ismétlődő drámáról. A kígyó szeméből kisugárzó bénító erő megállítja a bárkát, Széth segítségére, hatalmas erejére van szükség, hogy be ne következzék a katasztrófa.
Általában egy irányban előrehaladónak tartották az időt, de a túlvilágon lehetett megfordítható is; az elhunyt király évei visszafelé peregnek le a piramisszövegek szerint. Ez kívánatos rendellenessége volt az időnek, azt viszont a Nap segítőinek kellett megakadályozniuk, hogy szabályos ritmusa felbomoljék, kiszámíthatatlan erők játékszerévé legyen. Erről is a Kapuk Köynve egyik ábrázolása ad hírt (Hornung szerint nyolcadik rész). Itt egy Maa nevű, órákat szülő kígyót 12 férfinak kell fogvatartania. Ezek az istenségek adják át a Napnak a kígyóból keletkezett órákat. A Kapuk Könyve írója tehát különböző, a közfelfogással ellentétes formákben azt a tant hirdeti, hogy nem a Nap alkotja meg az időt, hanem csupán továbbítja a földre azt az időenergiát, melyet a túlvilági birodalomban gyűjt össze. Az idő szülőjét azonban meg kell fékezni, amíg a Nap itt átveszi az új órákat, mert különben elszabadulna az idő, a káosz lenne úrrá a mindenségen. Ugyanígy az égbolton Széth csillagképét, a Meszehtiut kell e mindenség rendje érdekében rögzíteni. Aranylánccal kötik egy kikötőcövek formájú kovakő oszlophoz (I. Széthi sírjának mennyezete, Éjszaka és Nappal könyve).
Az idő rendellenességének az időegységek tartamának változását tekintették. A szívai Amon-jósda papjait az évek rövidülése aggasztotta. Azt a megfigyelést tették ugyanis, hogy a szentély öröklámpásában minden évben kevesebb olaj fogy; nyilvén pontatlan mérésekből adódó következtetés ellenére is igen fontos ez a hagyomány, mivel az idő problémái iránti intenzív érdeklődést tanúsítja (Plutarkhosz: De defectu oraculorum. 2.).
Amint az eddigiekből is látszik, nemcsak egyfajta időt tételeztek fel. Ezenkívül volt egy olyan elkülönítés is, melyben földi és földön kívüli, illetve emberi és isteni idő alkot külön kategóriát. Merikarét így inti apja, amikor a túlvilági számadásról, az ottani bírákról beszél: "Ne bízz az évek hosszúságában, egyetlen órának látják ők az életidőt" Egy himnuszban Szobek krokodilusisten tiszteletére a következő mondat olvasható: "Az örökkévalóság van te veled (ti. Az istennel), mint az elmúlt tegnapi nap". Ezek a részletek és a 90. bibliai zsoltár híres mondata: "Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt és egy őrjárásnyi idő éjjel" - szintén a mai természettudomány nézeteit idézik fel az idődilatációról. Az egyiptomiak és a zsoltár szerint is a földön kívül az idődimenziók megváltoznak, a hosszú földi időtartamok összezsugorodnak.

/ A cikk Kákosy László : Az ókori Egyiptom története és kultúrája című könyvéből származik (Osiris kiadó) /