 |
|
|
|
|
|
|
|
|
Lélekhit és erőtan
Írta: Nováki Ákos Tamás (Platschu)
A testben vagy attól függetlenül létező, de az emberi egyéniség részét képező szellemi szubsztanciákba vetett hit eredete Egyiptomban is - mint a világ más területein - az őskor homályábavész. A piramiszövegekben már differenciált, a mai monoteista vallásoknál sokkal bonyolultabb lélekelképzelések állnak előttünk. A három leggyakrabban előfordulő szó a lélekformára a következő: ba, ka, ah.
Közülük a ba a legkönyebben megfogható, hiszen alapja a világ különbözőbb vallásaiban fellelhető lélekmadár. Ősi elképzelések szerint a ba-lélek az égbe szárnyal, a csillagok közt van a lakhelye, hiszen maga is csillag eredetű. Egyesek szerint égi tartozkodása nem volt végleges, a sír körül tanáyzott, valamelyik közeli fán. A halott egyik kívánsága az volt, hogy baja leszálljon a sírba, ráereszkedjék a múmiára. A ba rendkívül összetett fogalom, a szót többes számban erőt jelent. Ezért az ember belső energiájának vagy erőmegnyilvánulásának fogható fel, de kifjezi az isteni erőt, isteni lényegét is. Ha az egyiptlomi teológusok két isten rokon természetét akarták hangsúlyozni, ezt úgy fogalmazták meg, hogy X isten Y istennek a baja. A bak lehetnek alsóbb rangú isteni lények is. Egyes ősi városokban, Junuban (héliupolisz), Peben (Butó) és Nehenben (Hierakónpolisz) ba-csoportokat tiszteltek, s ezeket valószínüleg azonosnak gondolták azoknak az ősi királyoknak a lelkével, akik hajdan ezekben a városokban uralkodtak. Héliupolisz esetében az ősi királyság feltételezése csak fikció lehet, hiszen ez a város nem volt az egyesítés előtt király székhely. A bat kezdetben tisztán madár alakban (gólyafajta) ábrázolták, az újbirodalom korától emberfejet, emberi karokat kap. A ba szó etimológiailag a kos szóval is kapcsolatba hozható és így a nemzőerő fogalma is kapcsolódik hozzá. Ez hidat jeletn a másik lélekforma, a ka felé, amely a ka = bika szóval csengett össze, de tápláléknak is lehet fordítani. Már ebből is látszik, mennyire bizonytalan fogalommal állunk szembern. A ka a képeken mindig antropomorf, az ember kivetülése, szellemi hasonmása. A királyi gyermeket és káját a mítosz szerint az istenek egyszerre és egyformának alkották meg. A templomok falain a királyi kat gyakran megjelenítik az uralkodó mögött. Ilyenkor kisebb termetű, mint az ember, fején viseli a ka hiereoglif jelet és a király egyik nevét. A kezében tartott jogaron a király feje látható. Közember mellett életében soha nem ábrázolják a kat, csak halála után találkozik vele. Ekkor a ka veszi át az életfunkciókat, tulajdonképpen neki adják a halotti áldozatokat. A ka eredeti természetére vonatkozólag a hieroglif jele, a két könyökben meghajlított, feltartott kar. Nem sokat árul el. A jel régebbi képe alapján, ahol a hüvelykujjak még összeérnek, bajelhárító gesztusra is lehet gondolni. Talán a veszélyek ellen is segítségül hívták a ka erejét.
Az ahot madár hieroglifa jelöli, a bíbic. A szó a fénnyel áll kapcsolatban, de varázserőt is jelent. A meglhetősen elmosódott képzet talán a lélek fény természetét fejezte ki, de néha határozottabb formát is öltött, halotti szellem, kísértett értelemben is szerepelt. Az ah szó az üdvözölt elhunytak megjelölésére is zolgált, akiket szembeállítottak a közönséges halottakkal, illetőleg elkárhozottakkal. Az ahhá tenni (szah) ige a megdicsőítést fejezte ki, s ebből képzett főnevet használtak, amikor a halott túlvilági boldogulását elősegítő, varázserejű szövegekről beszéltek. A test integráns részének tartották az árnyékot is, mely szintén elkíséri az embert a túlsó birodalomba. Néha ábrázolták is - fekete, sovány alakként -, többnyire azonban csak szövegekben szerepel, melyek gyakran gyors, qakadálytalan mozgását emelik ki. Az egyéniségnek ezeket az anyagtalan aspektusait vagy alkotórészeit voltaképpen csak bizonyos fenntartással nevezhetjük lélekformáknak. Elsősorban a sírszövegekben tűnnek fel. A halott sorsával kapcsolatban érdekelték az egyiptomiakat, van azonban a kérdéskörnek egy másik fontos vonatkozása is, mely a korabeli világképet, természetszemléletet világítja meg. A ba, ka és ah nemcsak az ember tartozékai, hanem erőmegnyilvánulások. A banál - mint láttuk - ez teljesen világos a szó többes számú jelentéséből, de kimutatható a másik két esetben is. Nem véletlen, hogy a ka szó bikát is jelent, s így a ka a nemzőerő egyik kifejeződése, s az, hogy elsősorban a halál után kap fontos szerepet, összefüggésben áll az Ozirisz-mítosszal, mely szerint az isten nemzőképessége halála után is megmaradt. A halotti szövegek kifejezett kívánsága, hogy a szerelmi élet a síron túl is folytatódjék. Az ah elsősorban, mint démon jelent félelmes hatalmat.
Ezek az erők nem jelentéktelen tényezői a világrendnek, de vannak az egyiptomi felfogás szerint hatékonyabb, hatalmasabb is, melyek nem emberi, hanem kozmikus méretekben érvényesülnek. Ilyen mindent átható ősenergia a Heka, a varázserő, amely előtt "nyög az ég és megremeg a föld". Az élet világában és a halál után egyaránt jelen van, a túlvilágra menőnek is szüksége van varázserőre, s az egyiptomiak féltek, hogy ezt esetleg gonosz lények elrabolhatják tőlük a másvilágon. Heka általában láthatatlan, de fényként is manifesztálódhat. A szemléletességre törekvő egyiptomi vallásfilozófia isten alakjában perszonifikálta a varázserőt. Heka istne már az óbirodalom korából ismerjük, például Szahuré halotti templomából, ahol Thot mellett áll. Legtöbbször tiszta ember alakban, férfiként jelenítik meg, de - különösen a késői időkben - volt gyermek formája is, sőtismerjük olyan bronzszobrát, ahol sólyomfejet kapott. Voltak templomai us és személyneveket is képeztek a Heka szóval. Az egyiptomi világnézet egyik középponti kérdéséhez vezetnek el azok a képek, ahol a Varázslat és a Legősibb varázslat a Napisten bárkájában kapott helyet, más istenek vagy elvont fogalmak társaságában. Nemcsak egyszerűen jelen volt, hanem az ő ereje volt szükséges a túlvilágon veszélybe kerülő Nap-bárka megmentéséhez. Ízisz istennő, a nagy varázslónő működött egyött vele annak érdekében, hogy a Nap-bárka el ne akadjon. Ha a Nap sem nélkülözhette Heka segítségét, felvetődik a kérdés, vajon az istenek fölött álló, őket írányító erőnek képzelték-e el az egyiptomiak. Papjaik között erről nem alakult ki egységes vélemény, s különösen az Első Átmeneti Korban, amikor a politikai-társadalmi válság hatására megingott a hagyományos valáásba vetett hit, erőteljesen jelentkezett egy olyan irányzat, amely az istenek többségének fölébe rendelte a Varázslatot. "Én vagyok az, aki élteti az isteni kilencséget, én vagyok az, aki (ha) akar, cselekszik, az istenek atyja Az enyém volt minden, mielőtt ti keletkeztetek, istenk, ti, akik engem követve szálltatok alá. Én vagyok a Varázslat." A Varázslat hosszú, ünnepélyes kinyilatkoztatásának egy másik hrlyéből kiderül, hogy közvetlenül az ősisten után született, tehát megelőzte a többi istent, s joggal nevezi magát ezek atyjának. Hogy a kérdésben ténylegesen polémia folyt a papság különböző csoportjai között, bizonyítja egy ugyanebből az időből származó koporsószöveg, ahol Su isten beszél önmagáról, kijelenti, hogy nem engedelmeskedik Hekának, hiszen előbb keletkezett nála. A Merikáré részére írt tanító iratban, mely körübelül egykorú az előbbi szöveggel, az államrend stabilizálására és az ideológiai megnyugvás elősegítésére írányuló törekvésnek megfelelően, ajándéknak tüntették fel a varázserőt, melyet a Napisten adott az emberiségnek: "Megalkotta számukra a varázslatott fegyverül, hogy távol tarthassák az események karját.", azaz a csapásokat, bajokat. A varázslat itt nem isten - ahogyan sok más szövegben sem -, haenm olyan erő, mellyel a legfőbb istneség rendelkezik. Az említett Nap-bárka ábrázolások azt mutatják, hogy az Újbirodalom idején sem szűnt meg teljesen a vita. Heka valáási szerepe alapján visszakövetkeztethetünk az istenvilág kialakulásának foylamatára is. A vallástörténeti-néprajzi kutatás közismert megállapítása szerint a titokzatos erőkben való hit a jellemző, melyek áthatják a természetet. Ezek egyes vonásai, megnyilatkozásai konkretizálódnak később istenek alakjában. Ugyanez a folyamat játszódott le Egyiptomban, Heka esetében a történeti időkben. Heka azonban sohasem vált egyéltelműen istenné, az istenvilágba való beépítése ellenére is megőrizte absztrakt vonásait.
/ A cikk Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája című könyvéből származik (Osiris kiadó) /
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
