Atum - Első rész

Mivel az egyiptomi istenségek nagy része nem jelent még meg a sorozatban, a készítőknek bőven van lehetőségük újabb, ősi időkből származó goa'uldokat bemutatni. Az itt található legtöbb elmélet találgatásokra alapul, illetve a mitológiára és annak a sorozatban betöltött szerepére támaszkodik.

Bár nem olyan jól ismertek mint Rá és Hórusz, a három istenség, Atum, Tefnut és Shu nevei megjegyzendőek. Az Ennead részét képezik - ez az istenek családja, mely Rá Napbárkáján utazik, és megtalálható a "Holtak Könyvében". Bár nem egyértelmű, a harmadik évad "Széth" című epizódjában utalnak rá, hogy ez a három istenség talán a Csillagkapu mitológiájában is létezik. Szerepük a sorozatban érdekes lehetne, mivel előhozná a goa'uldok korai történelmének témáját.

Atum volt az ősi Egyiptom egyik nagy teremtő istene, Rá egyik változata. Ő szimbolizálta a lenyugvó napot. Akárcsak Rá, ő teremtette az univerzumot a káoszból. Az egyik legenda leírja, hogy fiát és lányát, Shu-t és Tefnut-ot maszturbálással teremtette; a gyermekek az ondóból sarjadtak ki. Más variációk másképp írják le Shu és Tefnut születését - azok szerint egy köpetből pattantak ki.

A művészetben Atum-ot általában emberi alakban ábrázolják. Egyike azon kevés ősi egyiptomi isteneknek, akiket nem állatfejjel ábrázolnak. Ennek ellenére, egyik alakja egy ichneumon - egy egyiptomi mongúz. Az ősi egyiptomiak úgy tarották, ez a lény a kígyók és krokodil tojások nagy pusztítója. Egy történet szerint Atum ichneumon alakját vette fel hogy megöljön egy kígyót, mely meg akarta támadni őt.

Atum kígyó alakját is fel tudja venni. Mikor először öltött alakot, kígyó alakjában emelkedett ki Nun vizeiből. Később úgy határozott, emberi alakot ölt. A legenda szerint az ősi egyiptomiak úgy hitték, mikor közeleg az idők végezete, Atum isten visszaváltozik kígyó alakjába és visszatér Nun vizeibe.

Atum egyik első tanát Unas uralkodása idején állította fel. Unas az ötödik dinasztia idejében volt Egyiptom királya. Mikor elrendelte sírja építését, utasításokat írt a falra. Ezeket az írásokat az archeológusok 'piramisszövegek'-ként ismerik. A világ teremtéséről szólnak (részletezve Atum felemelkedését) és információt szolgáltatnak a halott királynak, Unasnak arról, hogyan éljen a túlvilágon. (Mint egy korábbi cikkben részleteztem, Unas felfalta az istenek testét, hogy megszerezze hatalmukat.)

Ilyen háttérrel Atum tökéletes goa'uld lehetne, mikor a faj eredetéről van szó. Akár a goa'uldoknak, Atum természetes formája a kígyó, természetes élőhelye a víz, talán maga a Nun. A következtetésre támaszkodva, amire Daniel a P3X-888 bolygóval kapcsolatban jut, miszerint az lenne a goa'uld ősvilág, elképzelhető hogy Atum egy volt az első goa'uldok közül, melyek kiemelkedtek a vízből.

Mivel az Unas volt a szerencsétlen faj, akik épp arra jártak mikor a goa'uldok úgy döntöttek, kimásznak a vízből, őket használták először gazdatestnek. A konfliktus az őslakos Unas és a goa'uld között hasonló a mitológiához. A jelenet amiben az őslakos Unas megeszi a goa'uld fejét, emlékeztet arra a legendára amiben Unas király megeszi az isteneket.

Ha a reprodukció azon formáját nézzük, melyet a goauld királynők használnak, Shu és Tefnut teremtése maszturbáció által igen hasonló - különösen a korai goa'uldokat nézve, hiszen semmit sem tudunk testük felépítéséről. A fejlettebb goa'uldokról tudjuk, a királynők biolgóiailag megtervezik utódjaikat egy eszközzel, mellyel más fajok genetikai anyagát képesek megváltoztatni, hogy alkalmasak legyenek a lárvák számára.

A cikk második részében Shu és Tefnut mitológiai gyökereiről lesz szó, és a sorozatra való alkalmazásuk lehetséges részleteiről.
Fordította: Kendra